Gazdaság

Túlvállalták magukat a családok

Az elmúlt évek során a hitelt felvevő magyar családok túlnyomó része devizában adósodott el, mert azok törlesztőrészlete kisebb volt, mint a forinthiteleké. A devizaárfolyamok mozgásának hatására azonban a lakástörlesztéshez kapcsolódó költségek jelentősen nőttek, miközben emelkedtek az egyéb kiadások is. Következő cikkünkben azt vizsgáljuk, hogy miért vált széles rétegeket érintő társadalmi problémává a devizaeladósodottság.

A devizahitelek népszerűségének elsődleges oka, hogy azok kamata, és így az utánuk fizetendő törlesztőrészlet lényegesen alacsonyabb volt, mint a forinthiteleké, minek hatására ma már több mint egymillió devizaalapú hitelszerződés van Magyarországon.

Nemrég azonban fordult a kocka. Az árfolyamok ingadozása, valamint a forint euróval és svájci frankkal szembeni jelentős leértékelődése miatt ma egyre több adósnak jelent problémát a drasztikusan megemelkedett törlesztőrészletek fizetése. Sok család esett abba a hibába, hogy túlköltekezett. Fél vagy akár egy egész szobával nagyobb vagy drágább lakást vásároltak/építettek, mint amekkorára biztonsággal tellett volna. A család fizetőképességét meghaladó hitelt vettek fel, azaz „túlvállalták” magukat.

Mentségükre legyen szólva, senki nem láthatta előre, hogy bekövetkezik a gazdasági válság, melynek következtében munkahelyek szűntek meg, illetve hogy a korábban stabilnak tűnő árfolyamok elszabadulnak (ami végsősoron a törlesztőrészletek nagyarányú emelkedéséhez vezetett).

Az elmúlt két és fél évben, azaz a válság kitörése óta, folyamatosan nőtt a késedelmes háztartási hitelek állománya, és 2011. június 30-án közel 3 ezer (2906) milliárd forintot tett ki. Folyamatosan nőtt a 90 napon túli késedelmes hitelek állománya is, mely 2011. június 30-án elérte az 1348 milliárd forintot. A jelzáloghitelek (lakáscélú és szabad felhasználású) esetében a késedelmes hitelek aránya elérte, sőt meghaladta a 25%-ot, míg az egyéb, jellemzően fogyasztási hiteleknél ez az arány több mint 40%. Forrás:  PSZÁF 2011. I. féléves Fogyasztóvédelmi kockázati jelentése.

Akik a jövőben devizaalapú hitel felvételét tervezik, az alábbiakat szükséges szem előtt tartaniuk:

  • devizában csak annak tanácsos eladósodni, akinek abban is keletkezik a fő jövedelme,
  • az ingatlancélú hitel hosszú távú hitelnek számít, így a családi költségvetés tervezésekor is így kell kalkulálni. Legyen legalább egy fél évre elegendő tartalékunk – átlagban ennyi ideig tart egy álláskeresés – amely nemcsak a család szokásos fenntartásának költségére elég (rezsi, ruházkodás, utazás stb.), hanem fedezetet nyújt a hitel törlesztésére is,
  • érdemes megfontolni az előtakarékossági konstrukciókat, pl. a lakás-takarékpénztári termékek igénybevételétnek lehetőségét,
  • alaposan át kell gondolni, hogy mekkora lakásra van valóban szükségünk hosszú távon, mi az, ami a pénztárcánkhoz és igényeinkhez is legközelebb áll. Ne feledjük, egy nagyobb lakásnak nemcsak a törlesztőrészlete, hanem arányaiban általában a rezsiköltsége is magasabb!

 

Készült a Pénziránytű Alapítvány támogatásával.
További cikkek a témában www.mindennapipenzugyeink.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik