Üzleti tippek

Tőzsdére készül az Alipay üzemeltetője

A világ legnagyobb online és mobilfizetési platformja, az Alipay tulajdonosa, az Ant hétfőn közölte, hogy elindította az elsődleges részvénykibocsátási folyamatot. Ennek eredményeként egyszerre jelenik majd meg a hongkongi tőzsdén, illetve a technológiai vállalatoknak szánt sanghaji elektronikus tőzsdén.

Az Ant-csoport – amely Kína legnagyobb e-kereskedelmi vállalata, az Alibaba leányvállalata – a világ legértékesebb technológiai startupjai közé tartozik. Azt egyelőre nem közölte a társaság, hogy az elsődleges részvénykibocsátás keretében hány részvényt, milyen árfolyamon és mikor kíván bevezetni.

Újabb lépés a túlzott készpénzhasználat visszaszorítására
Kötelezővé válik az online kasszát használó kereskedők számára az elektronikus fizetések elfogadása.

A Reuters hírügynökség korábban úgy értesült, hogy az Ant még idén bevezetné részvényeit a hongkongi tőzsdére, és a célja az, hogy az ez alapján számított piaci tőkeértéke meghaladja a 200 milliárd dollárt – írta az MTI.

Az Ant értékét 2018-ban mintegy 150 milliárd dollárra becsülték tőkevonzási képessége alapján.

Sanghajban tavaly indították el az új tőzsdei platformot a New York-i Nasdaq mintájára. A Star Marketen a kínai vállalatok csaknem hétmilliárd dollárt gyűjtöttek elsődleges részvénykibocsátás révén az első fél évben.

Kiemelt fotó: MTI / AP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik