Üzleti tippek
Budapest, 2017. szeptember 8.
Érdeklõdõk a Szomszédok Közérdekû Nyugdíjas-szövetkezet irodájában a IX. kerületi Mátyás utcában 2017. szeptember 8-án. 2017 júliusától a diákszövetkezetek mintájára megalakulhatnak az idõsek rugalmas foglalkoztatását lehetõvé tevõ közérdekû nyugdíjas szövetkezetek.
MTI Fotó: Illyés Tibor

Nyomós érv: 64 ezret spórolhat egy cég a nyugdíjas szövetkezeti dolgozón

24.hu
24.hu

2018. 04. 11. 10:13

A legfrissebb adatok szerint ma Magyarországon 114 bejegyzett nyugdíjas szövetkezet működik. Ezek a szervezetek pedig nem csak 3-5 milliárd forint értékű szerződésállománnyal rendelkeznek, de mintegy 8-12 ezer nyugdíjas visszatérését is segítették már a hazai munkaerőpiacra. Az impozáns számok ellenére azonban nyugodtan mondhatjuk: van még tartalék a rendszerben. A szakértők szerint ugyanis mintegy ezer olyan hazai cég működik ma Magyarországon, amelyik igénybe tudna venni ilyen jellegű foglalkoztatási lehetőséget a munkája során. Az érvek pedig elég nyomósak.
Korábban a témában:

A tavaly ősszel bevezetett rendszer célja, hogy alacsonyabb céges közterhekkel és levonásokkal ösztönzőleg hasson a munkaerőpiacra és elősegítse azt, hogy azok a szép korúak is visszatérhessenek a munka világába, akik eddig a koruk miatt nem feltétlenül gondoltak arra, hogy reggelente elinduljanak valamilyen munkahelyre.

Összehasonlításképpen álljon itt két szám arról, hogy mit jelent ez az ösztönzés a hétköznapi gyakorlatban:

  • amíg egy „átlagos” munkavállaló havi nettó 100 000 forintos bérének „összköltsége” 181 955 forintot tesz ki, addig
  • ugyanez egy nyugdíjas szövetkezeten keresztül alkalmazott munkavállaló esetében csak 117 647 forint. (Szövetkezeten keresztüli foglalkoztatás esetén ugyanis nincs közteher, csak a szövetkezeti szolgáltatási díjat kell kifizetni a béren felül.)

Az új rendszer azt mondják „jó időben volt jó helyen”, azaz: nemcsak előnyös a nyugdíjasok és a munkáltatók számára, de abban is segít, hogy az egyre magasabb kort megélő aktív és produktív nyugdíjasok is megvalósíthassák öregkori életcéljaikat, és/vagy: biztosabb és nyugodtabb öregkort biztosíthassanak önmaguk számára.

Juhász Csongor, a 14 000 főt foglalkoztató Prohuman csoport ügyvezető igazgatója összeszedte azokat a legfontosabb – ám ritkábban hallott érveket – amelyeket szerinte ki kell emelni a hazai nyugdíjas szövetkezeti rendszer kapcsán:

  • Világtendencia, hogy megnőtt a nyugdíjasok részéről az igény, hogy továbbfoglalkoztassák őket (Forrás: Szövetkezeti Kutatóintézet Nonprofit Kft.)
  • Itthon is egyre nagyobb igény van a nyugdíjasokra. A munkaerőpiacon ma érezhető és jelentős hiány van felkészült és tapaszt szakemberekből. A Vállalkozók Országos Szervezetének csongrádi elnöke szerint ma Magyarországon az élelmiszeriparban és az építőiparban van a legégetőbb munkaerőhiány.
  • Egyre több nyugdíjas dolgozna – és ezen a téren van hova javulnunk. Az államkincstár adatai szerint ma Magyarországon 164 ezer nyugdíjas dolgozik. Az aktivitási ráta a 64 éven felüliek között hazánkban mindössze 2,4 százalék, amíg ugyanez a mutató Németországban 11 százalék.
  • Komoly társadalompolitikai haszonnal bír. Az új munkalehetőség kiváló alkalmat biztosít arra, hogy az idősek ismét közösségbe tartozhassanak, át tudják adni eddigi tapasztalataikat a fiataloknak. Ez pedig kiváló módja a generációk közötti együttműködésnek.
  • Nemcsak erkölcsi, de anyagi megbecsülés is. Csak 15 százalékos személyi jövedelemadó terheli a tagi jövedelmet, más költség nem merül fel. Nem kell nyugdíjjárulékot vagy szakképzési hozzájárulást fizetni. Ez – ahogy Dávid Ferenc, a VOSZ főtitkára is rámutatott korábban – olyan érdekeltségi rendszert teremtett, amelyben minden szereplő számára, így a nyugdíjas munkavállalóknak, az őket befogadó, illetve általuk alapított szövetkezetnek, valamint a foglalkoztatóknak is kedvező.

Kiemelt kép: MTI / Illyés Tibor

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Robin Williams during "One Hour Photo" Press Conference with Robin Williams and Michael Vartan at Park Hyatt Hotel in Century City, California, United States. (Photo by Vera Anderson/WireImage)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.