Gazdaság

Több fizetést kaphatnak a nyugdíjas szövetkezetek dolgozói

Az RTL Klub Híradója szúrta ki, hogy több fizetést vihetnének haza a nyugdíjas-szövetkezetek tagjai a jövőben, ha megszavazzák a Kósa Lajos és társai törvénymódosító javaslatát.

A lényeg az lenne, hogy a jelenlegi 70 százalék helyett a jövőben az éves nettó árbevétel legalább 85 százalékát kötelező lenne felosztani a közérdekű nyugdíjas szövetkezetek tagjai között a közreműködésük arányában.

Az eredeti, a nyugdíjas szövetkezetekről szóló törvényt is Kósáék nyújtották be tavaly májsuban egyébként:

https://24.hu/fn/gazdasag/2017/05/11/nyugdijas-munka-mutatjuk-kik-nyerhetnek-igazan-kosaek-otletevel/

Azóta már 101 nyugdíjas szövetkezet létezik, több mint 20 ezer tagjuk van.  A szövetkezeti tagok jövedelmét csupán 15 százalékos szja-teher csökkenti. A konstrukció előnye az is, hogy a szövetkezet mentesül a szociális hozzájárulási adó (19,5 százalék) és a szakképzési hozzájárulás (1,5 százalék) fizetése alól.

Az MSZP szerint a Fidesznél kapkodnak, azért van szükség a módosításra, mert tavaly átgondolatlanul fogadták el a törvényt.

Hétfőn is volt egy módosítási javaslat a nyugdíjas szövetkezetekkel kapcsolatban:

Még több nyugdíjast fognának munkára, ha a kormány rábólint
A nyugállományba vonult rendőrök és tűzoltók is beléphetnének a nyugdíjas-szövetkezetekbe.

Kiemelt kép: A Bizalom Közérdekű Nyugdíjas Szövetkezet új irodájának a bejárata Szolnokon 2017. október 16-án. Partnerségi megállapodást kötött a nyugdíjas szövetkezet és a Coop Szolnok.
MTI Fotó: Mészáros János

Ajánlott videó

Olvasói sztorik