Üzleti tippek

Rég megszűnt cégektől is szedné a kamara a hozzájárulást

2012-ben megszűnt cégnévre és adószámra érkezett a még öt évvel korábban a cég ügyeit intéző Ruszin Zsolt adószakértő emailcímére az idei kamarai hozzájárulás befizetését szorgalmazó értesítés, még a március végi határidő előtt pár nappal. Vagyis úgy tűnik, a kamara továbbra sem rendelkezik napra kész nyilvántartással, így változatlanul beszednék az évi 5 ezer forintot olyan vállalkozásoktól is, akik már nem működnek.

Tavaly írtunk arról, hogy voltak hasonló problémák – akkor a kamara azt írta megkeresésünkre, hogy a vállalkozások regisztrációja területi kamarai feladat. Az azzal kapcsolatos vállalkozói megkereséseket, a megfizetett, illetve a meg nem fizetett kamarai hozzájárulás nyilvántartását egy országosan egységes szoftver segítségével végzik a területi kamarák.

  • A kamarai nyilvántartás online kapcsolatban áll a cégnyilvántartással, így szerintük csaknem naprakésznek mondható.
  • Az egyéni vállalkozói nyilvántartással csak offline a jelenlegi kapcsolat, ezért az általában évi két alkalommal frissül.

Előző cikkünkben azt is írtuk, hogy ha valakinek tévesen küld a kamara levelet arról, hogy kamarai hozzájárulást kellene fizetnie, egy telefon is elég lehet, hiszen a vonal másik végén rögtön meg tudják nézni a cégjegyzékben, illetve az egyéni vállalkozói nyilvántartásban, hogy létező-e a vállalkozás. Hogy ezt miért nem teszik meg előre, automatikusan? A kamara is elismerte tavaly, hogy előfordulhat időnként téves fizetési felszólítás.

Ha egy vállalkozás ellenőrizni szeretné egyenlegét, akkor a kamara tagregisztrációs osztályával kell egyébként felvenni a kapcsolatot. Amennyiben egy működő cég, vagy vállalkozás nem fizeti be az évi 5 ezer forintos kamarai regisztrációs díjat, akkor azt tőle adók módjára behajtathatják a NAV-val.

Kiemelt kép: Thinkstock

Ajánlott videó

Olvasói sztorik