Üzleti tippek

Agyrém: a NAV készítené a vállalkozások adóbevallásait is

Felröppent a hír, hogy a vállalkozások adóbevallását is megcsinálná a NAV. Ami így elsőre jól hangzik, bár a NAV-os szjabevallás-tervezet sem tökéletes még, és a helyi iparűzési adó bevallásával is vannak gondok.

A vállalkozók adóbevallásának elkészítése azonban ennél sokkal meredekebb vállalkozásnak tűnik, több okból is.

Angyal József adószakértő szerint az egész kacsa. Hiszen a vállalkozásoknak nem egy szja-bevallásuk van, mint a magánszemélyeknek, hanem akár 15-20-féle is lehet. Aztán felemlegette, amit az iparkamara elnöke, Parragh László mondott: a katások helyett fogja megcsinálni az adóhatóság a bevallást. A katás bevallás egyébként úgy néz ki, hogy egyetlen számot kell beírni februárban: az éves bevétel összegét a kiadott nyugták és/vagy számlák alapján.

Ez azért hülyeség, mert a katások nagy része alanyi adómentes, kis összegűek a számláik, nincs rajtuk áfa, nem kell nekik azokat tételesen bejelenteni a NAV-hoz. Vagyis a bevételekről nincs semmilyen információ az adóhatóság birtokában. Akkor mi alapján készítene bevallást?

Bevételi adat legfeljebb azoktól lehetne, akik számlázóprogramot használnak, de mivel egy évvel elhalasztották a NAV-os bekötést, addig tesztüzem lesz, ezért náluk sem egyértelmű a dolog. Más lenne a helyzet, ha a NAV készítene egy számlázóprogramot, és azt használhatnák a katások a nyugták, számlatömbök helyett. Akkor rendelkezésre állnának a NAV-nál a bevételi adatok.

Angyal szerint ha valóban könnyíteni akarják a vállalkozások életét, akkor inkább oldják meg azt, hogy a munkáltatói igazolást teljes mértékben váltsa ki az adóhatóság által készített szja-bevallástervezet. Vagyis hogy ne kelljen a munkáltatóknak minden dolgozóra külön éves összesítést készíteniük a keresetekről, hiszen a havi bevallások alapján ezek az adatok amúgy is a NAV rendelkezésére állnak. Ha ez alól a feladat alól mentesítenék a munkáltatókat, az valóban könnyítés lenne szerinte. Az adóhatóság ne csak gyűjtse az adatokat, hanem használja is fel – tette hozzá.

Nincsenek felkészülve

A Magyar Könyvelők Országos Egyesületének alelnökének, Ruszin Zsolt adószakértőnek csupán annyit sikerült megtudnia a témában, hogy egyetlen informatikust vontak be a jogszabály-előkészítésbe, de már ott tartanak, hogy a számítógépes számlázás adataiból áfabevallás-tervezetet készítenek, amit ki kell majd egészíteni az abban nem szereplő információkkal. Egy szűkebb vállalkozási körben (áfás katások, kiskereskedők), ahol nincsenek speciális vagy kézi tételek, ott ez nagyrészt automatizálná az áfabevallást. Ami ismét aggasztó fejlemény lenne szerinte a könyvviteli szolgáltatás szükségességével és értékállóságával kapcsolatban. Ruszin attól tart, hogy a tagság erre nincs felkészülve.

Átgondolatlan, szakmaiatlan terv

Az Adótanácsadók Egyesülete véleménye szerint a jelenlegi adószabályozás bonyolultsága miatt átgondolatlanok, és a vállalkozások sokféleségét figyelmen kívül hagyók azok a megnyilatkozások, amelyek szerint az adóhatóság készítheti el a cégek adóbevallásait.

Mint Zara László elnök megkeresésünkre írta, több okból sem járható út a vállalkozások bevallásának NAV-os elkészítése. Ezeket így foglalta össze:

  • Még az áfánál sem megvalósítható a terv, akkor sem, ha a számlák online NAV-os bekötése már megvalósult volna. Ugyanis ebben az esetben sem látná az adóhatóság a nem elektronikusan kiállított (készpénzes) számlákat, amelyeket uniós előírás miatt nem lehet megszüntetni, valamint a külföldön kiállított számlákat. Ahhoz, hogy ezeket is lássa a NAV, a vállalkozásoknak külön adatot kellene szolgáltatniuk. Ez pedig növelné az adminisztrációs terheket.
  • Ugyancsak az uniós hozzáadottérték-szabályozás miatt nem lehet elvonni a vállalkozás azon jogát, hogy a levonható áfát az elévülési időn belül saját döntése szerinti időben vonja le. Márpedig az online bekötéssel, az adóhatóság által készített áfabevallással ez a lehetőség kiesne.
  • További probléma, ha a levonható áfát meg kell osztani az adóköteles és adómentes tevékenység között.

Ha az egészet úgy képzelik el, mint az szja-nál, hogy bevallástervezetet készít a NAV, és azt a vállalkozások ellenőrzik, ahhoz minden számla adatát tételesen meg kellene küldeni nekik, és a bevallást aztán a saját nyilvántartásuk (könyvelésük) alapján ellenőrizve jóváhagyni. Ez azonban nem egyszerűsítést, hanem egy sokkal nagyobb munkaigényt jelentene a vállalkozásoknál, ráadásul úgy, hogy nekik is el kellene készíteni az áfabevallást a saját nyilvántartásukból. Mert ha ezt nem tennék, akkor ugyan mivel hasonlíthatnák össze a NAV-os tervezetet?

  • A katásoknál az évi egyszeri bevétel bevallása/közlése az adóhatósággal is csak akkor váltható ki, ha minden bevételéről adatot kapna a NAV. De ennél is beleütközünk a készpénzes számlák problémájába, amiről az alanyi áfamentes katásnak is adatot kellene szolgáltatnia. Hol lenne itt az egyszerűsítés? – tette fel a kérdést Zara.
  • A társasági adónál az ezernyi adóalapmódosító és adókedvezmény, illetve a számvitelben előírt év végi átértékelési, értékvesztési, értékcsökkenési elszámolási szabályok miatt ugyancsak megvalósíthatatlan az elképzelés.

Az pedig szintén képtelenség, hogy a készletnyilvántartásokat is bekössék az adóhatósághoz.

Ezen elképzeléseket visszautasítjuk. Megvalósításukkal nem csökkentenék, hanem jelentősen növelnék a vállalkozások adminisztratív terheit, költségeit, jelentős állami kiadással járnának (ami végső soron ugyancsak a vállalkozások adóiból valósulna meg), mindezt úgy, hogy nem ismert, hogy a változtatások mennyi többletadóbevételt hoznának. Legalábbis

Zara ugyanis biztos benne, hogy erre semmilyen előzetes hatástanulmány nem készült. Szerinte szerencsés lenne, ha az ilyen és hasonló, a vállalkozások idegeit borzoló elképzelések bejelentése előtt egyeztetnének a vállalkozói- illetve adózási- és számviteli szakmai érdekképviseletek szakértőivel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik