Üzleti tippek

Hiszik, nem hiszik, saját nyereségből fejlesztenek a kkv-k

A mikrovállalkozások kétharmada, a kisvállalkozásoknak pedig a 77 százaléka indított különböző beruházásokat az elmúlt öt évben.

A fejlesztésekhez, beruházásokhoz 94, illetve 92 százalékuknál a saját nyereség jelentette a forrást – derül ki a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. és a Kutatópont közös felméréséből.

A kutatás alapján a mikrovállalkozások 30 százaléka tervez kapacitás- vagy termelésbővítő beruházást a következő hat hónapban, a kisvállalkozások körében pedig 32 százalékos ez az arány. A bővítésben gondolkodók egyaránt a megfelelő anyagi fedezetet nevezték a legfontosabb tényezőnek a beruházásról szóló döntés során.

A Garantiqa Hitelgarancia Zrt. vezérigazgatója elmondta: bár a kutatás szerint a beruházások esetében a mikro- és kisvállalkozások egyelőre kevésbé támaszkodnak a banki hitelekre, ugyanakkor arra is rávilágított a felmérés, hogy az anyagi fedezet megléte kulcsfontosságú a beruházási döntéseikben.

Búza Éva szerint a következő időszakban nőhet majd azoknak a cégeknek a száma, amelyek a garanciakonstrukciókkal kombinált bankhitelekkel valósítják majd meg a fejlesztéseiket. A bővüléshez jó alapot ad a garanciacég tavalyi teljesítménye: kezességvállalási portfóliójuk az előző évben 14 százalékkal 366 milliárd forintra növekedett, idén a társaság 15 százalékos bővüléssel számol.

A 2015-ben elért kiemelkedő – a kkv szegmens hitelezésének bővülését jóval meghaladó – növekedés érdemben javította a kkv-szektor hitelekhez történő hozzáférését. Tavaly a társaság kezelésében lévő portfólió megközelítőleg 450 milliárd forintnyi hitel gazdaságba kerülését segítette elő.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik