Üzleti tippek

Eltitkolt bevételek miatt csapott le a NAV

FN24
FN24

2015. 03. 30. 15:50

Jelentős összegű eltitkolt bevételt állapítottak meg egy Balaton-parti bérelt szálloda ellenőrzése során a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Somogy megyei revizorai, ezért több mint 5 millió forint bírságot és pótlékot szabtak ki – tájékoztatta Poszovácz Gabriella, a somogyi adóigazgatóság sajtóreferense az MTI-t.

Korábban a témában:

A hatóság által vizsgált cég bérbevett a Balaton partján egy szállodát a hozzá tartozó földterülettel, berendezési és felszerelési tárgyakkal együtt. A társaság a szálloda működtetéséhez nem rendelkezett elég alkalmazottal, ezért alvállalkozó segítéségét vette igénybe.

Mivel az ellenőrzés során az alvállalkozó nem adott át iratokat, a revizorok becsléssel állapították meg a forgalmat a vendéglista, a két társaság közötti elszámolási lista, valamint az interneten közzétett árak alapján. A vendéglista alapján az adóhivatal megkereste az üdülési csekk kibocsátóját és az internetes foglalási rendszer üzemeltetőjét is. A rendelkezésre álló adatok segítéségével nyilatkoztatták a vendégeket, hogy mikor, hány fővel és mennyiért béreltek szobát. A begyűjtött adatok szerint a cégnek kétszer akkora bevételt kellett volna elérnie, mint amennyit a könyveiben kimutatott, illetve mint amiről számlákat állított ki.

Az adóhivatal jelentős összegű bevétel eltitkolást, a bizonylatkiadás elmulasztását, a számviteli szabályok megsértését, és csaknem 3 millió forint adókülönbözetet állapított meg, amin felül 2,5 millió forint összegű bírságot és pótlékot szabott ki.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

2871252 06/13/2016 US soldiers during a stop of the US armed forces in Riga in the course of the Dragoon Ride II of the Saber Strike-2016 international exercise. Taisija Voroncova/Sputnik
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.