Üzleti tippek

Ügynökök az árampiacon – Kerülje el a csapdákat!

A piacon számos cég, ügynök, „beszerzési közösség" kecsegteti a fogyasztókat az olcsóbb, a „legjobb áron" beszerzett áram lehetőségével. Közvetítők esetében kiemelten fontos a fokozott körültekintés. Összegyűjtöttük a legfontosabb buktatókat.

Ha közvetítő keresi meg, akkor mindenképpen tájékozódjon, hogy az ügynök kinek a nevében jár el. Előfordulhat ugyanis, hogy az illető valójában egy másik szolgáltató függőügynöke, aki kizárólag a másik, új szolgáltató érdekét képviseli, valós versenyeztetés nélkül.

Semmiképpen ne írjon alá olyan nyilatkozatot vagy meghatalmazást előre, amelyek kötelező szerződéskötést írnak elő, vagy lehetővé teszik, hogy a közvetítő Ön helyett járjon el, vagy a nevében szerződést kössön. Így ugyanis könnyen kerülhet abba a helyzetbe, hogy a kecsegtető ajánlat ellenére végül mégsem a legjobb piaci áron szerződik.

Az ár nem minden

Emellett más lényeges szempontokra is figyelni kell. Alapvető szabály, hogy kizárólag megbízható szolgáltatókkal szerződjön, és a szerződéskötés előtt valamennyi szerződési feltételt ismerje meg. Például hiába alacsony az ár, ha kicsi a toleranciasáv lehetősége (vagyis az az előre meghatározott szint, ameddig kedvezményesen kapja az adott vállalkozás az áramot).

Arra is ügyeljen, hogy a vélt kedvezményes ár reményében ne kelljen belépnie olyan „közösségekbe”, „rendszerekbe”, amelyek akár további díjfizetési kötelezettségeket jelentenek.

Elindult az őszi átszerződési kampány

Érdemes több, megbízható villamosenergia-kereskedő ajánlatát is bekérni, továbbá a jelenlegi szolgáltatótól is kérhet ajánlatot.

A tájékozódás megéri, hiszen a vállalkozások érdemi megtakarítást érhetnek el. Ez a jövő évi áramköltségeket tekintve havi szinten akár több tízezer forint, sőt, nagyobb fogyasztású cégeknél akár több százezer forint is lehet.

Tudjon meg még többet az átszerződési időszakról! A kedvezőbb áramtarifáért most érdemes váltani

A cikk dr. Szuchy Róbert Energia Trend Magazinban megjelent összefoglalója alapján készült.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik