Üzleti tippek

NAV-bírság helyett telefonáljon!

Sipos Anikó
Sipos Anikó

újságíró. 2013. 01. 31. 10:29

Az adótanácsadás a tévhitekkel ellentétben a kis cégeknek sem luxus, sőt, a szakértői segítséggel a cégvezetők gyorsabban dönthetnek, és csökkenthetik az adóbírságok kockázatát is.

Korábban a témában:

A Saldo számításai szerint éves szinten legalább százezreket, de akár milliókat is megtakaríthatnak a vállalkozások, ha nem csak „házon belül” döntenek.

A jogszabályváltozások folyamatos követése (tervezéstől a kihirdetésig) a cégek számára rendkívül időigényes feladat. Ha viszont külső tanácsadó segít, akkor már az jelentős megtakarítás lehet, hogy ez az idő felszabadul. A szinte állandó változásokra példa, hogy a kata/kiva kisvállalkozói adóknál is történt menet közben módosítás. Gyakran további nehezítés, hogy kevés idő marad a felkészülésre a kihirdetés és hatályba lépés között. A tanácsadó cégek azonban naprakész tudással rendelkeznek ebben az esetben is. „A Saldónál például az egyedülállónak számító telefonos tanácsadással azonnali segítséget tudunk nyújtani az adótervezésben és a gazdasági események értelmezésében is” – összegezte Sibinger Márta, a Saldo Zrt. tanácsadó igazgatója.

A telefonos segítség nemcsak az írásbeli megkeresésnél, hanem a személyes tanácsadásnál is hatékonyabb és gyorsabb. „Ez egyfajta együtt gondolkodást is jelent, és így a nem evidens szempontok is felszínre kerülhetnek. Ha ugyanis írásban néhány lényeges kérdést elfelejt az ügyfél feltenni, akkor érthetően csak általánosabb választ kaphat” – fejtette ki Sibinger Márta. A szolgáltatás éves átalánydíjas konstrukcióban vagy meghatározott számú kérdést tartalmazó csomagban is elérhető. Jelenleg több mint 3000 cég és intézmény a Saldo regisztrált tagja.

Egyre többen nyitnak a tanácsadás felé

„Látható a fejlődési trend. A sok százezer cég közül jó pár ezer kis- és középvállalkozás is felismerte már, hogy szükségük van adótanácsadásra. Ha másért nem, hát azért, hogy csökkentsék a gazdasági szakembereik esetleges bizonytalanságát, átlássák a komplex összefüggéseket, és így (is) mérsékeljék az állandó adókockázatot” – tette hozzá a szakértő.

Több mint tanácsadás

A társaság az adótanácsadás mellett nagyon sok megkeresést kap egyedi feladatok elvégzésére is. Idetartozik az adóhatóság előtti képviselet, az önellenőrzés előkészítése, a transzferár-nyilvántartás, a belső szabályzatok készítése és a munkaügyi átvilágítás is. Emellett saját fejlesztésű integrált ügyviteli szoftverük is van, és népszerűek a gyakorlatra építő kiadványaik, szakmai konferenciáik is. Például az adóváltozásokról szóló, év végi „Saldo ankét” rendezvényeken tavaly több ezer gazdasági szakember vett részt.

A tanácsadó igazgató elmondta: az érdeklődők tavaly is első kézből és először náluk ismerhették meg az NGM-es szakemberek előadásaiból az új adónemek részleteit. Szakmai képzéseik, konferenciáik általában a kreditpontos képzések közé tartoznak, és tartanak OKJ-s tanfolyamokat is.

A Saldo a friss adózási hírekről, változásokról rendszeresen hírlevelet küld partnerei számára, amelyre most Ön is feliratkozhat.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

szent-korona(1)(1)(430x286).jpg (szent korona)

Négyezer milliárdot fizetett a Szent Koronáért

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

(L to R) Members of "Generation Basic Income" Daniel Haeni, Pola Rapatt, Marilola Wili and Che Wagner pose with eight million coins of Swiss five-cent in a vault on December 3, 2013 in Basel, inside a bank safe that will both go on sale on a luxury website. The 15 tons coins were dumped by a truck last october in front of the Swiss house of Parliament in a symbolic gesture when the activists submitted over 130,000 signatures to organize a nationwide referendum guaranteeing all Swiss nationals a basic income of CHF 2,500 a month (2,700 USD). AFP PHOTO / FABRICE COFFRINI (Photo by FABRICE COFFRINI / AFP)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.