A világ munkavállalóinak negyede (27 százaléka) rendszeres kapcsolatban áll más országok dolgozóival. A magyar foglalkoztatottak viszont ennél csak jóval kisebb arányban (14 százaléknyian) kapcsolódnak be a nemzetközi vérkeringésbe – olvasható az Ipsos piackutató cég 26 országra kiterjedő felmérésében.
Az üzleti világ leggyakrabban használt közös nyelve az angol, a munkavállalók kétharmada így tartja a kapcsolatot a külföldiekkel. E sorban második helyen a spanyol nyelv szerepel, 5 százalékkal. A más országokbeliekkel együttműködő magyar dolgozók fele kommunikál angol nyelven, 20 százaléka németül, míg 16 százaléka anyanyelvén érteti meg magát (utóbbi minden bizonnyal a környező országokban működő cégek képviselőivel lehet sikeres kapcsolattartási forma).
Leginkább az indiai, a szingapúri és a szaúd-arábiaikra jellemző (59, 55 illetve 50 százalékukra), hogy munkájuk során más nemzetbeliekkel is kapcsolatba kerülnek. Az internacionális munkavégzés legkevésbé a japánok körében elterjedt, mindössze 9 százalékuk teremt konkaktust külföldiekkel. Az orosz, a lengyel és a magyar munkaerő is inkább otthoniakkal tölti el a 8 órát, 14-14 százalékuknak kell együttműködnie idegen ország dolgozóival. Az viszont közös vonása minden országnak, hogy főképpen a diplomások, a magas jövedelműek és a 35 év alattiak részesei a munka nemzetközi világának.
Azok közül, akik más országok munkavállalóival állnak rendszeres kapcsolatban, tízből heten (67%) az angol nyelvet jelölték meg, mint kommunikációs “formát”. A magas jövedelemmel rendelkezők, a diplomások körében még az átlagosnál is elterjedtebb üzleti nyelvként az angol – háromnegyedük ezt használja.
Leginkább az észak-amerikaiak (76%) jelezték, hogy angol nyelven – tehát az anyanyelvükön – tartanak szakmai kapcsolatot más nemzetek polgáraival, őket az Ázsia és a Csendes-óceáni térség (72%), a Közép-Kelet és Afrika (67%), Európa (63%) és Latin-Amerika (33%) munkavállalók követik.
A spanyol nyelv a második leggyakoribb nemzetközi kapcsolattartási eszköz, de 5 százalékos említési arányával jócskán lemarad az angol mögött. A spanyolt a mandarin (4%) és a francia (3%) követi. A megkérdezettek két százaléka jelölte meg a németet, az arabot, a hindit, az olaszt és az oroszt, mint közös üzleti nyelvet. Értelemszerűen a mandarint Kínában (21%) használják legtöbben ebből a szempontból, de a többség (tízből hatan) ott is angol nyelven érteti meg magát, ha külföldiekkel egyeztet. A francia nyelvet, az előzőekhez hasonlóan, legtöbben (30%) a franciák, a belgák (28%) jelölték meg, de számukra is az angol nyelv a szakmai kommunikáció első számú eszköze (62, illetve 56%-ukra jellemző ez).
A munkájuk során nemzetközi kapcsolatokat ápolók többsége (61%-a) nem az anyanyelvét használja. Bár a Nagy-Britanniában élők kedvező helyzetben vannak – lévén az angol az első számú munkanyelv –, de még körükben is minden ötödik arra kényszerül, hogy más nyelven szólaljon meg a nemzetközi kapcsolattartásban.
Hirdetések és állásbörze helyett így is találhat új munkatársakat |
A kreatív megoldásokból sosem elég. |