Üzleti tippek

A cégek negyede lóg még a kötelező regisztrációval

Sipos Anikó
Sipos Anikó

gazdasági újságíró. 2012. 03. 21. 15:55

A kamara várakozásai eddig bejöttek, de a késlekedő vállalkozásoknál így is előbb-utóbb kopogtatnak.

A regisztráció határideje már március elsején lejárt, de az évi 5 ezer forintos díj rendezésére hónap végéig még másfél hetük van a társaságoknak.

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara a regisztrációk számát folyamatosan követi, a tényleges befizetésekről viszont leghamarabb csak április elejére készül el az összesítés. „Vannak olyan könyvelők, akik hó végére állították be a díj utalását, így emiatt sem lehet most még egyenlőségjelet tenni a bejelentkezések és a befizetések közé. Ezzel együtt sem számítunk arra, hogy a már regisztrált cégek tömegesen késlekednének a teljesítéssel” – fejtette ki Dunai Péter, az MKIK főtitkára.

A kötelező kör nagyjából 600 ezer társaságot érint, ebből március közepéig az interneten keresztül több, mint 320 ezren regisztráltak. A postai vagy személyes bejelentkezést körülbelül 150-160 ezren választották. Sokan a határidő előtti utolsó percre hagyták a regisztrálást, így a február végi rohamnál előfordult, hogy egyik napról a másikra 60 ezren jelentkeztek be. A múlt héten viszont ez a szám már csak napi 3 ezer volt.

Mekkorát bukhat az, aki nem fizet?

Akik hanyagságból vagy tiltakozásként nem hajtottak fejet a kötelező nyilvántartás előtt, azok sem ússzák meg. Igaz, egyelőre nem büntethető a hiányzó regisztráció, de a kamara munkatársai levélben még idén értesítik a renitens vállalkozásokat, továbbá a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal is tárgyalnak az éves díj behajtásáról. Ha valaki már bejelentkezett, de még nem fizetett, akkor sem léphet azonnal a NAV, hiszen az eljárást csak akkor indítják el, ha a köztartozás már túllépi a 10 ezer forintot. Emellett a kamara azt is kezdeményezi, hogy a regisztráció is alapkövetelmény legyen az uniós és állami pályázatokon vagy a közbeszerzéseken való részvételnél, valamint a Széchenyi Kártya igénylésnél is.

Átköltöztek? Garantáltan több lesz a „papírmunka”!

Ha valaki kipipálta már a kamarai regisztrációt, akkor sem dőlhet hátra. Ha ugyanis változnak a főbb adatok (például székhely, telephely) vagy az önkéntesen megadott információk, akkor azt az országos adatbázisban is jelezni kell. A vállalkozások a módosítást online úton megtehetik, elég, ha csak belépnek a saját kamarai oldalukra. Dunai Péter szerint a cégek érdeke is, hogy a meglévő és potenciális üzleti partnerek a legfrissebb infókat lássák, mert szerinte az adattár „ingyen marketingként” is felfogható.

Miből áll az “ingyen marketing”?

A regisztrációnál önkéntesen megadható a társaság árbevétele, a foglalkoztatottak száma és az is, ha a cég külkereskedelemmel foglalkozik. A kamarai nyilvántartás júniustól érhető el, és a tervek szerint majd folyamatosan bővül. „A kötelező regisztrációban most még sokan csak az újabb adminisztrációs és pénzügyi terheket látják, de az adatbázis sokat hangsúlyozott hozadéka lehet, hogy átláthatóbb piaci viszonyokat teremt” – emelte ki Dunai Péter, az MKIK főtitkára.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.