eva
Üzleti tippek

Kinek éri meg evázni jövőre?

30 milliós árbevételig lehetne jövőre evázni. Az adókulcs 37 százalékos lesz. Kiszámoltuk, kinek éri meg még így is.

A “megszűnik-e az eva”-huzavona végére már pont került: maradhat. Méghozzá nem évi 25, hanem 30 milliós árbevételig lehetne ezt az adózási formát választani. A kulcsnál még nincs végső döntés, de valószínűleg a 37 százalék lesz a befutó, ugyanis a Fidesz-frakció és a kormány is ezt az adómértéket támogatná. Idén még 30 százalékos volt az evakulcs.

A 37 százalékos eva mellett a vállalkozó zsebében a jelenlegi 87,5 százalék helyett csak 80,01 százalék marad a nettó bevételből. Az evásoknak ebből kellene kifizetniük a járulékot (az egészségügyit legalább a megemelt minimálbér másfélszerese után), és az iparűzési adó felét és a felmerülő költségeket.


Fotó: Berecz Valter

Muszáj lesz számolni

A tervezett adóemelés miatt érdemes lesz átgondolni, hogy (a vállalkozás költségeit figyelembe véve) megéri-e még evázni 2012-ben. Az idei évre még azt mondták az adószakértők, hogy 50 százalék alatti költségnél éri meg evázni. Az FN24 az RSM DTM kalkulátora segítségével arra a következtetésre jutott, hogy jövőre csak jóval kevesebb költség mellett lesz érdemes evázni.

Az egyszerűség kedvéért 10 milliós nettó bevétellel számoltunk. S mivel határozott döntés még nincs, 35, 37 és 40 százalékos adókulcsnál is megnéztük, milyen költség alatt lehet jó döntés az eva jövőre..

(A kitöltésnél talán nem egyértelmű, de a havi bruttó bér/vállalkozói kivét sorba nullát kell írni, ha az evás csak a kötelező bérminimum után akarja megfizetni a járulékokat. Ezzel az összeggel ugyanis eleve számol a kalkulátor. Ha ennél több után akar közterheket fizetni, akkor a 108 ezer forint feletti bruttó bért/kivétet kell beírni ebbe a sorba).

Mikor éri meg?

35 százalékos evakulcsnál 22 százalékos költségnél mutatja azt a kalkulátor, hogy több nettó adózott jövedelem marad eva mellett, mintha más adózási módot választana a vállalkozó.

A legvalószínűbb 37 százalékos adókulcsnál már csak a 17 százalékos vagy az alatti költségnél lehet jó döntés jövőre az eva.

40 százalékos adókulcsnál viszont csak azoknak a vállalkozóknak érné meg 2012-ben evázni, akiknél 8 százalék alatt vannak a költségeik.

Az eredmények alapján igazolódni látszik, amit korábban lapunknak Zara László adószakértő mondott, hogy amennyiben 40 százalék lesz az eva adója, már csak azoknak fogja megérni, akiknek minimális költségük van.

Ha a vállalkozó 36 órás munkaviszony mellett evázik, akkor ezzel a kalkulátorral számoljon.

37 százalék a határ

Az MSZP szerint 30 százalékon kellett volna hagyni az evát. A 37 százalékos kulcs pont az a határ, amelynél még esetleg megérheti egy szűk vállalkozói rétegnek evázni – mondta Burány Sándor szocialista képviselő csütörtöki sajtótájékoztatóján.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik