Üzleti tippek

Így vehet fél áron napkollektort

Ha szeretné, hogy olcsóbb legyen a fűtés, a meleg víz, most érdemes pályáznia. 50 százalékos támogatást is kaphat. De jó lesz sietni.


Fotó: MTI / Földi Imre

Keddtől elérhető az interneten az a pályázat, amellyel a lakosság (maximum 12 lakásos társasházak) napkollektor telepítésére pályázhat. Az anyagokat várhatóan péntektől lehet majd beadni, legkésőbb december 31-ig. A csaknem 3 milliárdos keret tetetmesnek tűnhet, de azért nem árt igyekezni a pályázatok beküldésével. Előfordult már ugyanis, hogy 3 nap alatt kimerültek a hasonló keretek.

A napkollektor a lakások fűtését és/vagy melegvíz-ellátását teheti olcsóbbá. Ilyen lakossági pályázat utoljára 3 éve volt, de míg akkor maximum 30 százalékos támogatást lehetett elérni, most akár 50 százalékot (lakásonként legfeljebb 800 ezer forintot) is lehet kapni. Szakértőt kérdeztünk, kiknek éri meg pályázni és mire számítson, aki bevállalja a korszerűsítést.

Mennyi idő alatt térül meg?

A napkollektorokra típustól függően 10-15 év garancia van, és az élettartamuk ehhez mérten 15-25 év. 15 év után előfordulhat, hogy néhány alkatrészt, elemet cserélni kell.

Vegyünk példának egy száz négyzetméteres lakást. Ha ide fűtéshez kötnek be napkollektort, az nagyjából 1,6 millió forintba kerülhet. Tehát a maximális 50 százalékos támogatással a pályázó megkaphatja a 800 ezer forintos plafonösszeget, vagyis neki is ugyanennyibe kerül a korszerűsítés. A megtakarítás révén (energiahatékony lakásnál) ez a beruházás akár már 5-6 alatt is megtérülhet.

Ha a melegvíz-előállítást szeretnék olcsóbbá tenni, az ahhoz szükséges kollektorra úgy 750 ezer forintot lehet számolni. 50 százalékos támogatással ez tehát 375 ezer forintba kerülhet az ügyfélnek, amely szintén akár 5-6 év alatt megtérülhet – becsülte a Magyar Napelem és Napkollektor Szövetség elnöke, Kiss Ernő. Ahhoz azonban, hogy pontosabban meg lehessen mondani, melyik lakásnál ténylegesen milyen megtakarításra lehet számítani, ismerni kell a műszaki adottságot, és részletes számításokat kell végezni – jegyezte meg.


Fotó: MTI / Balaton József

Hitelből is lehet

A támogatást utólag fizetik ki, tehát a pályázóknak előre meg kell finanszírozniuk a felújítás egész költségét, de ez hitelből is lehetséges. Jó tudni, hogy a kereskedelmi bankok ilyen célra kínálnak kedvezményes hiteleket (10 százalék körüli kamatra lehet számítani).

Csak az ügyfélkapun keresztül lehet beadni

A pályázatokat csak az ügyfélkapun keresztül nyújthatja be, kizárólag maga a pályázó. A kitöltendő adatlapok között vannak műszaki adatlapok, kalkulációk is. Azonban nem kell aggódni, az elkészítés nem a pályázó dolga, hanem a kiválasztott szolgáltatóé. Csak olyan napkollektor-szerelő cég adhat ajánlatot, amelyet regisztráltak az Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Nonprofit Kft.-nél  (ÉMI).

Hogy melyik kivitelezőt válassza, abban segítség lehet, ha például a minden tagjától kap árajánlatot. Ehhez ki kell tölteni a napkollektor-szövetség interneten található adatlapját. A pályázati anyag elkészítése (felméréssel és tervezéssel együtt) többnapos munka. A pályázathoz be kell szerezni az épületgépészeti tervrajzot és a tulajdoni lap másolatát, mert ezekre is szükség lesz. Maga a szerelés nem jár különösebben nagy felfordulással, és 3-4 napig tart.

Milyen adottságú épületekkel érdemes pályázni?

Ha a fűtésre segítene rá a napkollektor, akkor arra lehet számítani, hogy az eleve energiahatékony épületeknél (például ahol alacsony hőmérsékletű a fűtés, azaz padló-, falfűtés, kondenzációs kazán van) nagyobb lehet a megtakarítás, mint a kevésbé korszerű fűtéseknél.  A melegvíz-előállításnál azonban nincs ilyen különbség.

A napkollektort alapvetően vizes fűtési rendszerekhez lehet hozzákapcsolni. Kandallóval, konvektoros fűtéssel például nem lehet társítani.

A tető fekvése sem mindegy. Leginkább a déli fekvésű tetőre érdemes kollektort szerelni, keleti és nyugati tájolásúnál 22-28 százalékkal kisebb lehet a megtakarítás. Északi fekvésű tetőre viszont nem ajánlják a napkollektort.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik