Profit nélkül egy üzleti vállalkozás nem létezhet. Aki errõl álmodozik, nem is több mint álmodozó. Viszont a profitot termelõ cég teremthet mást is, nemcsak profitot. Sõt! Szerintem csak akkor tud hosszútávú sikereket elérni, ha nem a profitért dolgozik, hanem azért, hogy értéket teremtsen gazdaságosan. Ez részben egyenlõ a profitabilitással.
A fogyasztók, cégek azért fizetnek, ami számukra fontos, értékes. Egy profitéhes cégnek azon kell gondolkozni, mit adhat Õ a vevõnek? Ha ezt jól találja el, a profit automatikusan követi a jó döntést. Persze, nem ennyire egyszerû a képlet, sok más tényezõ befolyásolja azt, van-e profitja egy cégnek vagy nincs, de ez az alapja. Mint egy stabil háznak. Egyszerû menedzser vagyok, aki többször vezetett már különbözõ cégeket profit alapon. Nagyon is ismerem az élet realitását: nem elég jót tenni, jó terméket elõállítani, útközben kárt nem okozni, azt a megfelelõ költségek mellett kell tenni.
Profiton túl
Sorozatunkban nagyvállalatok, közepes méretû, feltörekvõ vállalkozások és multicégek vezetõi írnak arról, mi van a profiton túl? Jöhet paradigmaváltás? Elképzelhetõ a sikerességre más mérõszám?
Azt értettük meg, érdemes elindítani egy diskurzust a minden céget feszítõ nyomásról. És az is, hogy érdemes ezen gondolkozni, gondolkodtatni és formálni mások gondolatait.
Miért foglalkozunk ilyen sokat ezzel a kérdéssel? Mikor anyagias létünkben a mostani gazdasági válság(ok) még inkább a kegyetlen, csak profitban gondolkodó egyént kellene, hogy kihozza a menedzserbõl? Sokan mondják is: most nincs itt az ideje a jótékonykodásnak, a világmegváltásnak. De miért nincs? Miért várjuk a Kánaánt, ahelyett, hogy megteremtenénk?
Azért, mert az anyagi jólét olyan fura, elméletileg jó dolog, ami hosszútávon mégsem tesz boldoggá. A népmesékben is megírták, látjuk mi is, nap, mint nap magunk körül. Kiégett, depressziós, magányos tehetõsek emlékeztetnek minket – bármerre járunk – az alapigazságra: a pénz nem boldogít!
Jól prosperáló, profitot rendesen termelõ cégek kollégái, tulajdonosai emésztik magukat sokszor, azt kérdezve: mi értelme az egésznek? Miért csinálom nap, mint nap azt amit csinálok? Mit fogok magam mögött hagyni, amikor már nem élek?
Pénzt!
Ez a válasz mintha nem nyugtatná meg az ilyen kérdéseket feltevõ embereket. Általában valami többet szeretnének hátrahagyni. Valami jót, hosszan megmaradót, olyat amit mindenki, vagy legalábbis nagyon sokan elismernek. Mert a verseny gyõztese nem az, aki a legtöbb pénzt hagyta hátra halálakor.
Az én hívószavam egy pár éve: a fenntartható. És azt hiszem még sok felelõsen gondolkodó ember és cég. Elismerem, a fenntartható azt is jelenti, anyagilag is fenntartható az a valami. De fontosabbnak tartom, hogy a természet örök körforgását, törvényeit nem sértõ, emberi és természeti szempontból fenntarthatót alkossak. Mint ember, mint cég, mint a bolygó lakója. Mert bizony ez lenne a mi otthonunk, mégsem vigyázunk rá eléggé. Egyelõre az jellemzõ ránk, hogy ami adott, ami természetes, azt nem értékeljük, csak akkor ha elveszítettük. Vagy ha megöregedtünk. (Sajnos sokan még akkor sem.)
A vágtában sok fenntartható értéket is létrehoztunk, csak közben sok mindent örökre lesöpörtünk a Föld színérõl, hosszú idõre tönkre tettünk, szenvedést okoztunk hiába, vagy rövid ideig tartó anyagi érdekbõl.
Álmom, hogy a cégeink egyszer majd úgy tevékenykednek, hogy a társadalom és a természet (benne az ember) hosszútávú érdekeit tartják szem elõtt és hogy így akarnak majd hosszútávon boldogulni. Nem a profitban mérik össze magukat, hanem abban, mennyivel tették a földet jobb lakóhelyé.
Idillikus? Az. De nem lenne szép?
Jó, egy kicsit közelebb szállok a realitásokhoz. Van még egy álmom: mi lenne, ha úgy tevékenykednénk, hogy legalább azzal ne ártsunk magunknak és a környezetünknek?
Például mi lenne, ha a vevõket nem hatalmas, környezetet és tüdõt szennyezõ teherautókon, túlzsúfolt városokat körbepufogva hordozó óriásposzterekkel vonzanánk a boltokba? Vagy ha budapesti boltjának logóját nem enyhén ciki zászlóra nyomtatva, a Balaton természetvédelmi területei fölött pöfögõ öreg repülõ vonszolná körbe. Ez is idillikus?
Nem. Az a felháborító, hogy még ezt mindig tesszük és hagyjuk. Hogy még mindig ajánlanak ilyen szolgáltatást, és hogy marketing menedzsereknek gazdag és tanult országokban még van lelkiismeretük ilyet megvenni. Na ez a szürreális.
Heal Edina
2010 szeptembere óta a Google Magyarország vezetõje. A Sláger Rádió egykori vezérigazgatója korábban az Ogilvy&Mather reklámügynökségnél, a DDB Needhamnél és a McCann Ericksonnál is dolgozott.
Persze lassan ez is változik. De túl lassan. Mint a dohánytermékek és egészséget romboló élelmiszerek gyártásának, forgalmazásának leállítása. Túl lassan halad, ha halad egyáltalán.
Mit tehetünk akár már ma? Saját gyakorlatomból hozok egy példát, a Sláger Angyalt. A rádiónál éveken keresztül sok árva kisgyermeket vittünk el egy-egy hétre nyaralni a Balatonhoz. Egy fillérünkbe nem került és több száz gyerek kapott hatalmas értéket. Nem pénzt, nem anyagi javakat, hanem a fejlõdésükhöz szükséges élményeket, tapasztalatokat. Körül lehet nézni, hány média csinált akkoriban illetve csinál most ilyen akciókat?
Miért nem ösztönözzük õket? Miért akar az állam az árváknak a nem lévõ pénzbõl maga adni valamit, ami nem hatékony, ahelyett, hogy például minimális adókedvezményt adna azoknak akik ilyen módon vesznek részt a közös feladatokban. Mert az árvák ellátásának feladata közös feladatunk. Az állam pénze a mienk. Így sokkal olcsóbb lenne, mint a költségvetésbõl. És nem nekünk épülne egészségesebb társadalom, ha az árvákat, állami gondozottakat egészséges polgárokká nevelnénk, nem pedig hajléktalanokká?
