A választók haragjának engedve korlátozná a kereskedelmi bankok méretét és tevékenységét Barack Obama. Az elnök megtiltaná a bankoknak, hogy saját pénzükből, saját szakállukra kockázati tőkealapokba fektessenek, vállalatokat adjanak-vegyenek, és értékpapírokkal kereskedjenek. Ezen túl Obama a tőkepiacok néhány területén legfeljebb 10 százalékos részesedést engedne meg egy-egy banknak.
Nagy nyomás, kemény lépés
„Az amerikai adófizető soha többé nem lehet a túlságosan nagyara nőtt bankok foglya. Bár pénzügyi rendszerünk most sokkal erősebb, mint egy éve volt, továbbra is azon szabályok szerint működik, amelyek csaknem összeomlásához vezettek” – indokolta javaslatait az elnök a BBC híradása szerint.
Miközben a munkanélküliség az Egyesült Államokban (is) 10 százalékosra emelkedett, az államadósság elérte az 1,4 billió dollárt, a krízist előidéző bankok többsége már vissza is fizette az állami gyorssegélyeket, ismét óriási profitokat termel, és nehezen felfogható összegű éves jutalmakat fizet vezetőinek – általános kommentárok szerint ez a közhangulat vezetett Obama radikális javaslatához. A Bloomberg december elején készített felmérése szerint például az amerikaiak kétharmada úgy vélte: a pénzintézetek megmentése kifejezetten rossz ötlet volt.
Egyszerűen szólva: Obama meg akarja akadályozni, hogy a bankok különböző spekulációkkal óriási profitra tegyenek szert, miközben tudják: az adófizetők pénzéből úgyis megmentik őket, ha valami kevéssé sikerül – írja elemzésében Robert Peston, a BBC kommentátora.
Ha a Szenátus rábólint Obama javaslatára, piaci vélemények szerint fel kell osztani a legnagyobb amerikai bankokat, a Bank of Americát, a JP Morgant és a Goldman Sachsot. A pénzintézetek tulajdonosai magukra is vették az elnök szavait, és kemény részvényeladásba kezdtek: a JP Morgan, a Bank of America és a Morgan Stanley részvényeinek árfolyama 5, a Goldman és a Citigroup részvényeinek értéke pedig 4 százalékkal esett.
Ha harc, hát legyen harc
Amerikai és brit elemzők az elnök beszéde után egyöntetűen úgy vélték, hogy a javasolt szabályozás visszatérést jelent a nagy gazdasági válság alatt, az 1930-as években hozott Glass-Steagall-törvényhez, amely intézményesen elválasztotta a klasszikus kereskedelmi banki tevékenységeket a befektetési banki ügyletektől. A törvényt egyébként 1999-ben, Bill Clinton elnöksége alatt helyezték hatályon kívül, a bankok ügyfeleik pénzét azóta forgathatják saját kockázatukra.
Pont ezt vetik az elnök szemére a banki érdekképviseletek. „A szabályozás modernizálása jobb válasz lett volna a kihívásra, mint az iparág és az egész gazdaság időutaztatása – áll a Wall Street-i pénzügyi intézményeket képviselő Pénzügyi Szolgáltatások Kerekasztala elnevezésű szervezet állásfoglalásában. Nagyon-nagyon nehéz lesz ezt véghezvinni a mai globalizált világban – mondta az egyik érintett, a Goldman Sachs pénzügyi igazgatója a Bloomberg szerint. A hírügynökség úgy véli, hogy a világ legbefolyásosabb pénzügyi köre mindent megtesz majd annak érdekében, hogy a szenátorok „vizezzék fel” az elnök javaslatát annak elfogadása előtt.
Obamát mindez nem éri meglepetésként, mert beszédében előre üzent nekik. „Ha ezek az emberek harcolni akarnak, kész vagyok harcolni” – mondta.
Ment a szekér megint
A gyorsjelentését csütörtökön közlő, az érintett óriásbankok közül leginkább befektetési bankként működő Goldman Sachs 2009 egészében 13,39 milliárd dollárt keresett, az utolsó negyedévet pedig 4,95 milliárd dolláros profittal zárta. A bank már visszafizette az államtól kapott gyorssegélyt, és az év egészében 16,19 milliárd dollárt fizetett ki dolgozóinak bérként és jutalomként. Ez utóbbi 48 százalékkal több, mint a 2008-as összeg. A bank jelentésében azzal szépíti az összképet, hogy 30 csúcsmenedzsere nem kapott készpénzt jutalomként, csak olyan részvényeket, amelyeket öt évig nem lehet értékesíteni.
A BBC összesítése szerint a JP Morgan 27 milliárd dollárt fizetet ki tavaly alkalmazottainak, ami 18 százalékos éves növekedést jelent. A Morgan Stanley személyi költségei 31 százalékkal, 14,4 milliárd dollárra nőttek, míg a Bank of America 11,7 milliárd dollárra növelte – vagyis egy év alatt megduplázta – személyi kiadásait.
Összevetésként: az Egyesült Államok több mint 700 milliárd dollárt költött az adófizetők pénzéből pénzügyi cégek konszolidációjára.
