Üzleti tippek

Hernádi Zsolt a leginnovatívabb?

admin
admin

2009. 10. 09. 13:35

Tíz vállalatvezető pályázik az évtized leginnovatívabb vezetője címre, amelyet a Figyelő Top 200 gálán ítélnek oda valamelyiküknek. Most Hernádi Zsolt Mol elnök-vezérigazgatót mutatjuk be.

Szibériai kutatási terület, iraki konzorcium, közép-európai vállalatbirodalom. A Mol önmagában innováció a magyar központú vállalatok között, amit kockáztatás, újítás és innováció nélkül nem lehetett volna létrehozni. Hernádi Zsoltról mégsem az innováció jut először a környezete eszébe.

Keményen dolgozó, kitartó embernek írják le, akinek egyik fő erénye, hogy bonyolult struktúrákat is hamar képes átlátni és rendszerezni. Olyan embernek írták le, aki jól tudja a maga javára kihozni a szituációkat, jól használja ki a felmerülő lehetőségeket. Ahogy egyik munkatársa fogalmazott, Hernádi az „apró lépések innovátora”, mesterien tudja alkalmazni a máshol már bevált „best practiceket”. Igazi sakkjátékos, aki fejben három lépéssel a beszélgetőpartnere előtt jár.

Igaz, a stratégia „nagy ötletét” még elődje, Csák János valamint Mosonyi György prezentálták, Hernádira „csak” a közép-európai terjeszkedés végrehajtása hárult. A magyarországi, szlovákiai és a horvátországi felvásárlások végrehajtása, illetve a Mol racionalizálása közben azonban folyamatosan finomítani kellett a stratégiát, ami egyben kockázatvállalást is jelentett.

Akár baráti, akár üzleti oldalon érdeklődtünk Hernádiról, többen is kiemelték, hogy olyan típus, aki szót ért mindenkivel. „Vele beszélgetve, hamar az az érzése támad az embernek, hogy egy hullámhosszon vagyunk. Tudja kezelni embereket” – állította róla egyik munkatársa. Kicsit erősebben, másvalaki úgy fogalmazott, hogy „hihetetlenül innovatív az emberi kapcsolatok kihasználásában”.

Nem volt hiány innovatív lépésekből a Mol megítélését és helyzetét az utóbbi időben leginkább befolyásoló esemény, az OMV elleni védekezés során sem. „A 15 órás megbeszélések után a többség már csak arra figyelt, hogy nyitva legyen a szeme, de Hernádi még mindig teljesen elemében volt” – emlékezett vissza az ülések egyik résztvevője. „Rengeteg száll futott a védekezés során, amit Hernádi mind össze tudott fogni” – erősít rá egy másik résztvevő is.

Hernádi Zsolt több bátor döntéséről és innovációs alapelveiről a Figyelő TOP200 című kiadványban olvashat. Az évtized leginnovatívabb cégvezetőjét október 16-án, a TOP 200 gálán hirdetik ki, addig ismertetjük a többi jelölt rövid életútját is.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kecskemét, 2017. március 3.
Stadler József akasztói vállalkozó az ellene költségvetési csalás bûntette és magánokirat-hamisítás vétsége miatt indított büntetõper tárgyalásán a Kecskeméti Törvényszéken 2017. március 3-án. A bíróság a vádlottat öt év börtönbüntetésre ítélte.
MTI Fotó: Ujvári Sándor
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.