Az újfajta szabadságharc az internetes oldalakon és a blogokon kezdődött, majd amikor az első utcai tiltakozások után az iráni kormányzat a mainstream média területén korlátozó intézkedéseket léptetett életbe, a Twitteren, a YouTube-on és más közösségi oldalakon folytatódott.
Iránban soha nem volt aranyélete a tudósítóknak, mert az objektív tájékoztatás elé számos akadályt gördítettek, ám a választásokat követően az újságírók, riporterek munkája csaknem lehetetlenné vált.
A rezsim nemcsak saját újságíróival szemben léptetett életbe terrorintézkedéseket, de egyre gátlástalanabbul lépett fel a nemzetközi média képviselőivel szemben is. Munkájukat a végletekig korlátozták: előbb megtiltották az utcai forgatásokat, majd visszavonták a működési engedélyüket, és számos tévéstábot kiutasítottak az országból. Bezáratták az al-Arabija televízió teheráni irodáját is (ez az arab tévécsatorna adta hírül, hogy az elnökválasztás győzteseként kihirdetett Mahmúd Ahmadinezsád elnökségét ellenzők közül hárman vesztették életüket a voksolás után kitört zavargásokban), és zavarni kezdték több televízió adását.
A totális „médiaterrort” azonban így sem sikerült megvalósítani. A 70 millió lakosú Iránban csaknem húszmillió internet-hozzáférés van, s miután a kormányzat életbe léptette a cenzúrát és a korlátozó intézkedéseket, a reformista erők – főleg a Teheránban élő fiatalok – a korlátozott lehetőségek miatt taktikát váltottak.
A Mir Hoszein Muszavit támogató ellenzék egyrészt túlterheléses kibertámadásokat kezdeményezett Ahmadinezsád elnök és a kormányzat weboldalai ellen, másrészt az internetcenzúra által valamiért kihagyott közösségi internetes portá¬lokon (Twitter, YouTube, Flickr) tették közzé felhívásaikat, beszámolóikat, fotóikat, illetve mobiltelefonnal készített videofelvételeiket. Köztük azt az 55 másodperces epizódot, amely egy fiatal lány – Neda Agha-Soltan, Irán angyala – lelövéséről és véres haláláról tudósított, így a hivatalos és manipulált tájékoztatással szemben óráról órára be tudták mutatni az iráni valóságot. Ezek a beszámolók hamarosan komoly konkurenciát jelentettek a CNN és a Fox News számára, hiszen megelőzték a nagy hírgyárakat.
A Twitter és a YouTube nemcsak a tudósításokban, hanem a békés tüntetések szervezésében is meghatározó szerepet kapott. Ezek a közösségi oldalak váltak az iráni ellenállás fő bázisává a választást követő zűrzavaros napokban. Az ellenzék
új harcmodorát hamarosan szimpatizánsok is támogatni kezdték.
A walesi Networked Culture blog közreadta a „Kiberháború kezdőknek” című írást, amelyet hamarosan a világ legnépszerűbb blogja, a Boingboing is újraközölt. Az Újságírók Határok Nélkül szervezet pedig bloggereknek és kiberdisszidenseknek szánt kézikönyvet (Handbook for bloggers and cyber-dissidents) publikált, amely a veszélyes témákról író internetezők névtelenségének megtartásához adott tanácsokat.
Az új médiumok iráni jelentőségét a Fehér Házban is felismerték. A kulisszák mögött a kormányzat munkatársai arra kérték a Twitter közösségi portál vezetését, hogy halassza el a szolgáltatás felfüggesztésével járó karbantartási munkálatokat annak érdekében, hogy az iráni ellenzékiek használhassák az internetes fórumot a választást követő napokban is.
Az iráni rezsim a választás óta újult erővel folytatja a megtorlásokat. Az események végkimenetele lapzártakor még nem dőlt el, az azonban bizonyos, hogy napjainkban a tudósítások terén az új médiumok is felzárkóztak a mainstream média jól ismert csatornái mellé.
A jóslatok ellenére az internet nemcsak az elnyomás, a manipuláció, hanem a totalizmusra törő rendszerek kijátszásának eszközévé is vált. Ez a hétköznapok nyelvére lefordítva azt jelenti, hogy a „digitális Dávid” korunkban legyőzheti a „teokratikus Góliátot”. A „fegyverek” már adottak hozzá.
