Üzleti tippek

Divatos diktátor

Árvaházi gyerekből lett divatdiktátor Coco Chanel, aki félredobta a fűzőt, divatba hozta a rövid szoknyát és a világ első szintetikus parfümjét, a Chanel No. 5-ot. Életéről több film is készült, a legújabbat most játsszák a hazai mozikban.

A divattörténelem első és mindmáig talán legnagyobb ikonja Franciaországban született 1883-ban, Gabrielle Bonheur Chanel néven. Tizenkét éves volt, amikor meghalt az édesanyja, apja pedig nem sokkal később elhagyta a családot. Öt testvérével együtt árvaházba került, s innét indult el, hogy megteremtse saját egzisztenciáját.

Először egy mulatóban énekelt, de gyengécske hangja miatt igen kis repertoárral rendelkezett. Ennek része volt a bárok akkori nagy kedvence, a Ko Ko Ri Ko, amelyet rendszeresen előadott a Ki látta Cocót a Trocaderón? című számmal együtt. A két dal egybecsengése miatt a közönség csak Cocóként emlegette Gabrielle-t, aki végül ezzel a névvel hódította meg a világot.

Coco eleinte főleg botrányos szerelmi ügyeiről vált ismertté. Afférja volt többek közt a westminsteri herceggel és Igor Sztravinszkij zeneszerzővel is. Legtöbbet vitatott szerelmi viszonyát egy fiatal német katonatiszttel folytatta Párizs megszállása idején. A kapcsolat miatt a második világháború végén kollaborációval vádolták meg, ám védekezésképp „l’amour”-ra hivatkozott, s megmenekült a börtöntől.
Annak ellenére volt sikeres a férfiak körében, hogy teljesen elütött az akkori nőideáltól: csontos volt, a haját rövidre vágatta és nadrágot viselt. A ruhákat is úgy tervezte meg, hogy egyszerűek, kényelmesek, mégis elegánsak legyenek.

Megszabadította a nőket a fullasztó fűzőktől, a szűk szoknyáktól és a virágoskertre emlékeztető kalapoktól. Minden fölösleges cicomát nélkülözött, ruháit saját fiús alakjára igazította, s ezáltal rávette a nőket, hogy másképp viszonyuljanak a testükhöz. A Vouge divatmagazin ezért a 20. század legmértékadóbb tervezőjének nevezte és a Time magazin is emiatt választotta be az évszázad száz legbefolyásosabb embere közé.

A 20-as, 30-as években tervezte meg a legendás és ma is divatos „kis fekete ruhát”, akkor állt elő a hosszú gyöngyfüzérrel és a kosztümékszerekkel. Legzseniálisabb ötlete kétségtelenül az volt, hogy forgalomba hozta a világ első szintetikus parfümjét, amely – szemben a természetes illatanyagokkal – sokkal tartósabb. 1921-ben felkereste őt Ernest Beaux vegyész, aki különböző illatokat állított össze, amelyeket számozott üvegekben mutatott be Chanelnek. Az ötös lévén a szerencseszáma, Coco az ötödik üveget választotta. A parfümöt – a babona jegyében – 1921. május 5-én, az év ötödik hónapjának ötödik napján mutatta be. A Chanel No. 5 forradalmasította a parfümök világát, és ma is az egyik legkeresettebb illat.

Coco Chanel 1935-re ért fel a csúcsra, amikor már háromezer alkalmazott dolgozott neki, s bevételei elérték a milliós nagyságrendet. Hamarosan úgy döntött, nyugdíjba vonul, bezárta a haute couture házat, és csak a parfümök, illetve kiegészítők eladásából élt. Aztán 71 éves korában mégis visszatért a divatvilágba, és egészen haláláig (1971) a márka vezető tervezője maradt.

Hasonlóan a legtöbb hagyományos haute couture divatházhoz, a Chanel sem a Coco idejében még fő bevételi forrásnak számító exkluzív, egyedi gyártású divatcikkekből él. Ma már csak néhány ilyen darab készül, azok is leginkább a ház nevének fenntartását szolgálják.

A kétszáz üzletet működtető társaság nemcsak kreációival, hanem reklámbüdzséjével is rekordokat döntött: a Chanel No. 5 négy évvel ezelőtt 60 millió dollárt költött a parfüm kétperces spotjának elkészítésére. A minden idők legdrágább reklámfilmjének kikiáltott alkotásra az egyik legnagyobb büdzséből készült mozi, A Karib-tenger kalózai árának egyötödét fordították.

A cég már a múlt század közepétől neves modellekkel, színészekkel dolgozik együtt, az ominózus reklámfilmért például Nicole Kidman vehette fel az ötmilliós gázsit. Korábban Marilyn Monroe és Catherine Deneuve is tündökölt a márka nagykövetének szerepében, jelenleg pedig a francia Audrey Tautou a kiválasztott, aki a hazánkban nemrég bemutatott Coco Chanelről szóló film címszerepét is játssza.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik