Üzleti tippek

Durvulhat a vagyonadó

Az SZDSZ számos módosító javaslatot nyújtott be a vagyonadóval kapcsolatban. Ezek között akad olyan radikális is, amely az adómentes határt 30 millió forintról egymillióra csökkentené. Az MSZP a kiszivárgott hírek szerint merített ötleteket Kóka János módosító javaslataiból. Kérdés, még mennyit hajlandó meríteni, hogy az SZDSZ is megszavazza majd a vagyonadót.

A tulajdonos második ingatlana már nem 30, csak 15 millióig, a harmadik pedig már az első forinttól adóköteles a távirati iroda által kiszivárogtatott hírek szerint.

Kóka két ötlete

Az ötlet erősen emlékeztet Kóka János egyik módosító javaslatára. Ő több megoldást is fölkínál arra a problémára, hogy akinek több ingatlana van, amely értéke egyenként nem haladja meg a 30 millió forintot, de együttesen igen, annak nem kell “vagyonadót” fizetnie a törvényjavaslat szerint. Az egyik javaslata úgy szól, hogy a 30 milliós „adókedvezményt” csak egy ingatlanra lehessen igénybe venni, a második, illetve az összes többi már adóköteles legyen. (Ezzel a módszerrel egyébként elérhető lenne, hogy a panellakással és hétvégi telekkel is rendelkezők is megadóztatásra érdemes vagyonosoknak érezhessék magukat.)

Ezen a gondolaton finomítana az MSZP azzal, hogy a második ingatlan 15 millióig még adómentes lenne – erről a konkrétumról Oszkó Péter pénzügyminiszter is beszélt egy kedd reggeli tv-műsorban.

Kóka másik, ugyanerre a problémára szőtt javaslata szerint viszont egyszerűen össze kellene adni a tulajdonosok által tulajdonolt ingatlanok értékét – ez a gondolat azonban valamiért, úgy tűnik, egyelőre nem vívta ki a Pénzügyminisztérium, illetve a szocialisták tetszését.

Nem söpörhetik félre

Kóka János javaslatai ugyan helyenként egymásnak is ellentmondanak, egyvalami azonban világosan kirajzolódik: az SZDSZ a 30 millió forint alatti értékű ingatlanokat is megadóztatná, s a 30 milliós érték fölötti ingatlanok tulajdonosaival viszont kevesebb adót szeretne fizettetni, mint azt jelenleg a kormányzat tervezi. S még valami látszik világosan: a Bajnai-kormány aligha söpörheti félre szó nélkül az egykori koalíciós partner kívánságait, hiszen a törvényt a szocialisták nem tudják egyedül átvinni.

A liberális frakcióvezető egyik beadott módosítója szerint már egymillió forint fölött adókötelesek lennének az ingatlanok, s a kulcs progresszíven emelkedne egy ezreléktől 0,35 százalékig (egy tízmilliós értékű lakás például 11 500 forint adót jelentene a tulajdonosának). Az adókulcs 50 millió forint fölött csak 0,35 százalék lenne (a jelenleg tervezett kulcs 0,5 százalék). Egy kicsi ebből a gondolatból is átkerül a kormány által támogatott módosított csomagba – amennyiben helytállók a távirati iroda értesülései – ugyanis a korábbinál több kulcsa lenne az ingatlanadónak: 30 millió forintot meg nem haladó rész után 0,25 százalék, a 30 és 50 millió forint közötti részre 0,35 százalék, míg 50 millió forint felett 0,5 százalék az adókulcs.

Kóka másik javaslata szerint még az egymillió forint alatti értékű ingatlanok is adóznának, a kulcs pedig lineáris lenne, egy ezrelék. A frakcióvezető egy további módosítója szerint az új adó nemcsak a lakóingatlanokra terjedne ki, hanem minden típusú ingatlanra. Az adó levonható lenne a személyi jövedelemadóból, illetve az iparűzési adóból.

Levonná az adósságot

Tetszést arathat a választóknál Kóka azon gondolata, amely szerint az ingatlanadó alapjából le kellene vonni az ingatlant terhelő adósságot, mert a római jog óta az aktívumok és passzívumok egyenlegét jelenti. Az FN információi szerint korábban ezt a javaslatot szocialista képviselők is fölvetették.

A törvény nem tesz kísérletet a teljes vagyon megadóztatására, mint Kóka megállapítja egy másik módosítójában. A hiányt a frakcióvezető nem további vagyonelemek felsorolásával, hanem a törvény átnevezésével orvosolná.

Az adót nem kellene bevallani a polgároknak, hanem az államnak kivetni, de csak a becsült érték 90 százalékát – hangzik Kóka további javaslata. A hiperaktív frakcióvezetővel ellentétben Horn Gábor pusztán egy módosítót nyújtott be, ami azt célozza, hogy a vagyonadó beszedését az önkormányzatok végezzék.

Bizonytalan a bevezetés

Kérdés, hogy a kiszivárgott módosításokon kívül lesz-e még más, amit a szocialisták megfogadnak – legalább módosított formában – Kóka és Horn javaslataiból, avagy inkább lemondanak az új adó bevezetéséről. Ebben az esetben valószínűleg elmaradna a tételes eho (a vállalkozók által fizetendő 1950 forint/fő) eltörlése, így nem veszélyeztetné az IMF-nek vállalt hiánycélt, s ezért – bár a Bajnai-kormány vállalta írásban a vagyonadó bevezetését – aligha lenne gond az IMF-hitel harmadik részletének lehívásával.

Kérdéses az adó bevezetésének racionalitása azért is, mert a Fidesz prominensei több ízben közölték: kormányra kerülések esetén azonnal eltörlik a törvényt. A Fidesz viselkedése ugyanakkor ellentmondásos, ugyanis korábban politikusaik, illetve szakértőik a vagyonadó bevezetése mellett érveltek.

A Fidesz tekintélyes gazdaságpolitikusa, Matolcsy György többször síkra szállt a vagyoni típusú adók bevezetéséért. Cséfalvay Zoltán, a Fidesz 2005-2006-os Gazdasági Konzultációjának szóvivője korábban az FN-nek is elsorolta érveit az ingatlanadó mellett. Vélhetően tehát a Fidesz is bevezet majd valamilyen új vagyoni típusú adót, ha hatalomra kerül. Ennek részleteiről azonban a választók legkorábban valószínűleg a választások után értesülnek majd – ha a korábbi kampányok tapasztalataiból indulunk ki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik