Az FN által megkérdezett elemzők szerint az elmúlt hónapokban tapasztalt forint erősödés eleve monetáris szigorként működött, és az MT nem változtat majd hétfőn a 8 és fél százalékos alapkamaton. A Reuters rövid közvélemény kutatást készített a szakértők körében.
A 24 központ közül mindössze négy: a JP Morgan, a Commerzbank, a WestLB és az EIU számít enyhe, negyed százalékpontos emelésre hétfőn. „A forint erősödése és az olajárak korrekciója javította az inflációs kilátásokat, valamint kedvezően alakulnak az élelmiszerek és más nyersanyagok árai” – magyarázta várakozásaikat Suppan Gergely, a változatlan alapkamatra számító Takarékbank elemzője.
A GoldmanSachs elemzői sem számítanak kamatemelésre, a forint erősödésének hatására a 9 százalékos év végi alapkamat-előrejelzésüket 7 és fél százalékra módosították. A külföldi elemzőházak többsége egyébként 2009 elejére már a ráta enyhe csökkenésére számít.
Lassan erősödő forint
Suppan Gergely nem várja ugyanakkor a forint dinamikus erősödését. Lassú, de folyamatos árfolyamcsökkenést jósol, és hogy szeptemberben 225 forintot adnak majd egy euróért. Enyhe korrekcióra számítanak a Takarékbanknál, 235 forint körüli árfolyamot még lehetségesnek tartanak őszig, de 240-245 forintot már semmiképp nem.
„Sokkal stabilabb a forint, mint az elmúlt hónapokban, a külkereskedelemi többlet és a lakossági devizahitel felvételek miatt a sérülékenység csökkent, és kiárazódtak a kamatemelési spekulációk” – bizakodott Suppan.
Kiszámíthatatlan lesz a forint árfolyama a következő hónapokban Duronelly Péter, a Budapest Alapkezelő befektetési vezetője szerint, mivel a devizahitelezés folyamatosan növekedő finanszírozási szükséglete tovább csökkentheti az árfolyamot, és bizonytalanabbá teheti a monetáris politikát