A kezdő egyéni vállalkozók a jelenlegi szabályozás szerint a minimálbér után fizetik járulékaikat (kezdőnek a vállalkozó a törvény szerint a vállalkozás első naptári évében számít).
A szabályozás azért alkotmányellenes, mert az nem tesz különbséget a már első évben nyereséges, illetve a profitot termelni nem tudó kezdő egyéni vállalkozó között. A nyereséges kezdő vállalkozó akkor sem tud a minimálbérhez kapcsolódónál magasabb járulékot fizetni, ha azt bevételei lehetővé tennék. Ennek megfelelően csak alacsonyabb szintű pénzbeli biztosítási ellátásokra jogosult.
A kezdő egyéni vállalkozóknak azonban továbbra is számítaniuk kell arra, hogy járulékokat akkor is fizetniük kell, ha nincs a vállalkozásukból bevételük. Az Alkotmánybíróság indoklása szerint ugyanis az önmagában nem alkotmányellenes, hogy a minimálbér után kell a kezdő vállalkozónak a társadalombiztosítási járulékokat fizetnie.
A társadalombiztosításhoz, az állami gondoskodáshoz való hozzájárulást minden biztosítottnak vállalnia kell, amelynek mértékét a főszabály szerint a teherviselési képesség határozza meg – olvasható az Alkotmánybíróság indoklásában.
Kapitány István: Nem az az állam dolga, hogy luxusberuházásokra vagy repterekre költse a polgárok pénzét, miközben az alapvető szolgáltatások összeomlanak
Programot hirdedett a Tisza új vezető szakértője.
