A vállalati kutatás-fejlesztés erősítése, a nemzeti innovációs rendszer kialakítása, a kreatív, innovatív munkaerő fejlesztése szerepel a stratégiában – mondta a miniszter a kabinet ülése után. A célok közzé sorolta a megfelelő, innovációt támogató jogi és gazdasági környezet kialakítását, valamint a globális piacon is versenyképes vállalkozások, termékek és szolgáltatások kialakítását.
Kóka János szerint a kutatásfejlesztési stratégia célja, hogy a magyar gazdaság egyre inkább a tudás- és technológiaintenzív képességeivel tudjon lehetőségekhez jutni a világpiacon. A gazdasági miniszter úgy vélte, külön értéke a dokumentumnak, hogy azzal a Magyar Tudományos Akadémia is egyetért. Emlékeztetett arra, hogy Magyarországnak a rendszerváltás óta nincs összefogott tudománytechnológiai és innovációpolitikai stratégiája. Hozzáfűzte: a 2004-es innovációs törvény értelmében a kormánynak ezt meg kellett alkotnia.
Lázár János lehet egy Fidesz-vereség nagy győztese?
A DK és a Medián „egyszázalékos” csörtéjétől indul ma Nagy Gergely Miklós, Pető Péter, valamint Nagy József. Szó esik még a befagyni tetsző közvélemény-kutatási adatokról, a Fidesz esetleges stratégiai hibájáról, Lázár János párton belüli győzelméről, a domain-baki okáról és a tigris hamis szeméről is.
