Üzleti tippek

Szerdától lesz új elvárt adó

A pénzügyminiszter szerint a szerdai kormányülés a héten elfogadhatja az elvárt adó új változatának tervezetét. Veres János kijelentette: "a kormány szerdán döntést fog hozni arról, hogy milyen formában terjessze az Országgyűlés elé a javaslatot".

A pénzügyminiszter szerint a kormány két héttel ezelőtti szerdai ülésén valamennyi kormánytag egyetértett azzal a javaslattal, amelyet elkezdtek egyeztetni a gazdasági érdekképviseletekkel. Veres János erről azzal kapcsolatban beszélt, hogy Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter szombaton a Liberális Gazdasági Tanács ülését követő sajtótájékoztatón kijelentette: nem támogatja jelenlegi formájában az elvárt adó bevezetésére vonatkozó új javaslatot az SZDSZ, az fölöslegesen növelné a bürokratikus terheket és az abból származó bevétel is elmaradna a várttól.

Veres János kijelentette: “a kormányülésen hozott döntéseink a mérvadóak e tekintetben”. A pénzügyminiszter reményei szerint a kormányzati munka ebben a kérdésben is megállapodással végződik majd.

A pénzügyminiszter utalt arra is, hogy az elvárt adóból származó bevétel része a konvergencia-programnak, amelynek maradéktalan tejesítését fontosnak tartja, így ha az kiesne, akkor az egyensúly megőrzése érdekében a kiadásokat kellene csökkenteni.

Hozzátette: a vállalkozókat képviselő szervezetek közül egyesek írásban is megerősítették az egyeztetéseket követően, hogy jelenlegi formájában támogatják azt a nyilatkozatot, amelyben a vállalkozónak bizonyítania kell, hogy nem képes az adó megfizetésére. Az egyeztetéseken sokkal keményebb, durvább megoldások is elhangzottak javaslatként – tette hozzá a pénzügyminiszter.

A kormány két hete foglalt állást az új adó ügyében. Az Alkotmánybíróság által megsemmisített régi és az új elvárt adó között az lesz a különbség, hogy a régi nem kínált választási lehetőséget az adófizetőnek, míg az új lehetővé teszi, hogy a vállalkozó bizonyítsa: valóban nem tudja teljesíteni az adófizetési kötelezettségét, mert annyira veszteséges. Továbbra is az árbevétel 2 százaléka lenne az adóalap, és a mértéke 10 vagy 16 százalék lenne.

A Pénzügyminisztérium eredetileg azzal számolt, hogy a cégeket és egyéni vállalkozókat érintő elvárt adóból mintegy 60 milliárd forint folyik be a költségvetésbe. Ha az elvárt adó a második félévben lép be, akkor 30 milliárd forint bevételt jelentene, a kieső másik 30 milliárd forintot pedig az egyensúlyi tartalékból fedezi a költségvetés.

Címkék: Vállalkozás

Ajánlott videó mutasd mind

Az aranyér és a higénia kapcsolata

Az aranyér számít az egyik legkellemetlenebb és leginkább szégyellt betegségnek a társadalomban, nemtől és kortól függetlenül bárkit érinthet.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.