Üzleti tippek

A KDNP ára: Aczél feje

admin
admin

2006. 10. 13. 06:00

Értetlenül áll a Nap-kelte stábja a KDNP és a Fidesz bojkottja előtt, mivel a pártok feléjük nem jeleztek előtte semmilyen problémát. A KDNP megszabta az árat: Aczélnak és Orosznak mennie kell. A kommunikációs szakértő szerint a Fidesz számára a bojkott rövid távon kicsi, hosszú távon viszont nagyobb kockázatot hordoz.

Gyárfás Tamás azért lepődött meg a bejelentésen, mert semmi jele sem volt a bojkott-felhívásnak, ők is csak a Kossuth térről értesültek. „Nem volt semmi előzetes jele ennek, múlt héten is többször vendégünk volt Pokorni, Varga és Navracsics is, és semmi panaszt nem tettek – mondta a Nap-kelte producere a FigyelőNetnek hozzátéve, hogy a műsor előtt és után is kedélyesen elbeszélgetnek az ellenzéki politikusokkal. Ugyanakkor Gyárfás hozzátette: hazudnék, ha azt mondanám, hogy az elmúlt 18 évben nem érték volna a műsort jogos kritikák a pártok részéről. De mint mondta, ezeket a problémákat eddig mindig sikerült megoldani.

Aczél feje

A Nap-keltében szereplő politikusok száma szeptemberben:

Fidesz: 30
MSZP: 23
MDF: 12
SZDSZ: 11
KDNP: 4

Gyárfáséknak egyébként most is megvan a lehetőségük arra, hogy visszacsábítsák a Fideszt és a KDNP-t a képernyőre: ha kirúgnák a műsortól Aczél Endrét és Orosz Józsefet, akkor hajlandóak lennének tárgyalni Gyárfással. Halász Zsuzsa a KDNP szóvivője a FigyelőNetnek elmondta, hogy a bojkott egy folyamat elleni tiltakozás, ami a balatonőszödi beszéddel kezdődött. Azóta szerintük még jobban háttérbe szorultak az ellenzéki pártok. A KDNP egyébként azt tanácsolja a két műsorvezetőnek, hogy induljanak a következő választásokon az MSZP színeiben, és ha bejutottak a parlamentbe, akkor már jogosan vitatkozhatnak a szocialisták képviseletében.

Halázs Zsuzsa elmondta, hogy a döntést a Fidesz és a KDNP közösen hozta meg, egy közös elnökségi ülésen. A FigyelőNet szerette volna megtudni a Fidesz véleményét is, de kérdéseinkre nem válaszoltak.

A Fidesz rövid távon nem veszíthet

A kormánypártok is bojkottálnak

Az MTV ostroma óta sem az SZDSZ, sem az MSZP nem vesz részt a hírTV műsoraiban, és a sajtótájékoztatókon sem válaszolnak kérdéseikre. Kuncze Gábor akkor azt mondta, addig nem nyilatkoznak a tévének, míg nem kérnek bocsánatot a szeptember 18-án adásba került tudósítás miatt.


Az ellenzéki bojkottal a Fidesz, a KDNP és a Nap-kelte is veszthet. A Fidesz ugyanis ezzel a lépéssel felmond egy olyan plattformot, ahol a baloldali szavazókkal is megismertethették álláspontjukat. A Nap-keltében ugyanis az egyik leghangsúlyosabb szerepet a legnagyobb ellenzéki párt kapta. Szeptemberben például a Fidesz poltikusai szólalhattak meg legtöbbször az MTV reggeli műsorában. Ráadásul a Nap-kelte az egyik legnézettebb reggeli műsor, több mint egy millió nézőt ültet le a tévé elé.


A politikai kommunikációs szakértő szerint azonban a következményeket tekintve, a bojkott rövid távon kicsi, hosszabb távon nagyobb kockázatot hordoz. Fűrész Gábor szerint ugyanis a politika iránt aktívan érdeklődők szűkebb köre az átlagnál magasabban iskolázott, városi, idősebb választói csoport, egy részük elkötelezett, azaz márkahű szavazó, másik része ingadozó, de környezetében mégis vélemény-irányítónak számít.


Ez utóbbiak, a bizonytalan szavazók egyetlen párt számára sem elhanyagolhatók hosszabb távon – mondta a FigyelőNetnek Fűrész hozzátéve, hogy a párthű szavazók “átcsábítására” kevés a valódi esély. A kommunikációs szakértő szerint mivel az ingadozók nagy része nem politikai-információ fogyasztó, ők elsősorban a kereskedelmi és a bulvár-média csatornáin keresztük közelíthetők meg. “Ezért nem jelent a bojkott rövid távon jelentős kockázatot. Hosszabb távon azonban a vélemény-vezér hatás nem kerülhető meg a választási sikerben” – véli Fűrész.

A KDNP egyébként nem tart attól, hogy hátrány érné őket, ha nem mennek el a műsorba. A kereszténydemokraták kapják ugyanis a legkisebb szereplési lehetőséget, augusztusban mindössze háromszor, szeptemberben pedig csak négyszer hívták meg őket a Nap-keltébe.

Csökkenhet a nézőszám?

Nem tudom, hogy mennyi nézőt veszíthetünk a Fidesz döntésével – mondta Gyárfás. A Nap-kelte jelenleg a teljes lakosság körében 11 százalékos nézettséggel bír, de ez szerdán, a bojkott bejelentése után még nem változott.

„A pártatlanságot pedig senki nem kérheti rajtunk számon, mert nem mi tiltottuk ki a Fideszt és a KDNP-t a műsorból” – hangsúlyozta a producer. Pedig a Nap-kelte műsorkészítőinek is ki kell találnia valamit a helyzet megoldására, a médiatörvény ugyanis előírja a kiegyensúlyozott tájékoztatást.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.