„Ez a vásár is példázza, hogy lehet olyan gazdaságot építeni Magyarországon, amely egyenrangú lesz majd az unió bármely másik gazdaságával” – hangsúlyozta megnyitó beszédében Járai Zsigmond.
Az MNB elnöke szerint gazdaságpolitikai okból „nem élveztük az utóbbi két évben az Európai integráció előnyeit”. Mint mondta: az elmúlt 10-15 évben főként a multinacionális cégekre épült a gazdaság, miközben „mintha elhanyagoltuk volna a kis- és középvállalatok fejlesztését”.
Járai Zsigmond hozzáfűzte, hogy a két szféra megfelelő kombinációját kell megtalálni, mert „a hazai és nemzetközi kkv-k egészségesebbé tehetik a gazdaságot”, s képesek több új munkahelyet teremteni. „A Lenti vásár éppen ezt a szerepüket hangsúlyozza” – fogalmazott a jegybank első embere.
A nyugat-zalai határváros háromnapos áru- és szolgáltatási seregszemléjét a kertészeti, az élelmiszer- és faipari termékek, mezőgazdasági eszközök, a kézművesség, a borászat, a természetes építőanyagok, valamint a gyógyturizmus és a humánszolgáltatások fő kínálata jellemzi.
A vasárnap záruló kiállításához és vásárához az elsődleges munkapiac új lehetőségeiről szóló tanácskozás kapcsolódik, francia, olasz, spanyol és szlovén régiók képviselőinek részvételével.
Az USA és Izrael megtámadta Iránt, állítólag megölték Ali Hameneit, Irán legfelsőbb vezetőjét
Folyamatosan frissülő cikkünk az eseményekről.
