A program az Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium, az MTV Rt., a Roma Produkciós Iroda Alapítvány, valamint a Partners Hungary Alapítvány együttműködésével valósul meg.
Göncz Kinga esélyegyenlőségi miniszter közölte: a médiában nem a reális kép jelenik meg a roma társadalomról, amelynek okai között szerepel az is, hogy a cigányok csak kis számban dolgoznak, vannak jelen ezen a területen. Fontos, hogy a programba bekerülők egyedi látásmódjukkal segítsék a hiteles romakép kialakítását. Elmondása szerint a minisztérium mintegy hatmillió forinttal járul hozzá a gyakornoki program finanszírozásához.
Rudi Zoltán, az MTV elnöke közölte: az öt roma gyakornoknak tizenkét hónapon keresztül biztosítanak lehetőséget arra, hogy a köztévé szerkesztőségeiben dolgozzanak.
Joka Daróczi János, a Roma Produkciós Iroda Alapítvány elnöke elmondta, hogy a gyakornokokat az MTV munkatársaiból álló zsűri választja ki a jelentkezőkből. A fiatalok egy szerkesztőségben három hónapot töltenek majd el, és havonta százezer forintos ösztöndíjat kapnak.
„Inkább az előkészítés az erőssége” – Redzic Damir Salzburgban járná Szoboszlai Dominik útját
A magyar szélsőnek a nagy verseny és néhány balszerencsés sérülés miatt megakadt a ferencvárosi karrierje. Dunaszerdahelyen viszont kulcsjátékossá vált, a Salzburg pedig a jövő emberének tartja. Őt mutatjuk be.
