Kovács György hangsúlyozta: stabilan és jól finanszírozott, erős közszolgálati médiumokra van szükség, mert ezek számos olyan feladatot teljesítenek, amelyeket a kereskedelmi adók nem látnak el. A médiatörvény módosításával kapcsolatban az ORTT elnöke arról beszélt, hogy „minden mindennel összefügg”, ezért „nem lehet egy struktúrából egy elemet kihúzni”, és csupán azt módosítani. A regionális közszolgálati televíziók finanszírozása nem lehet maradékelvű – mondta.
A Fidesz által az ORTT-be delegált Szalai Annamária arról szólt, hogy a regionális programok jövője a digitális műsorszórás, a közönséget érdeklő, színvonalas produkciók bemutatása. Hangsúlyozta: mindehhez kiszámítható és tervezhető finanszírozásra, valamint a mostanitól gyökeresen eltérő hirdetői környezetre van szükség. Mint mondta, ez a műsorfajta a Magyar Televízióban (MTV) korábban sem tartozott „a stratégiai ágazatok közé”, ám a kereskedelmi médiumok megjelenésével csak romlott a pozíciója.
„Inkább az előkészítés az erőssége” – Redzic Damir Salzburgban járná Szoboszlai Dominik útját
A magyar szélsőnek a nagy verseny és néhány balszerencsés sérülés miatt megakadt a ferencvárosi karrierje. Dunaszerdahelyen viszont kulcsjátékossá vált, a Salzburg pedig a jövő emberének tartja. Őt mutatjuk be.
