Kovács F. László, a BC vezérigazgatója elmondta: úgy látja, a befektetés nem térülne meg számukra, ezért terveik szerint inkább itthoni TDI (toluiléndiizocianát) kapacitásaikat növelik 10 ezer tonnával évi 90 ezer tonnára. Bár az igazgatótanács még nem döntött a kérdésről, de a vezérigazgató szerint minden bizonnyal támogatni fogja a TDI üzem bővítését. A beruházás várható értékéről nem nyilatkozott.
Kovács hozzátette: komolyan készülnek a romániai Olchim megvásárlására.
Szakjogász: Nem igaz, hogy a javítóintézet a börtön egy formája
A kormány a nemzetközi gyermekjogi normákat és a hazai joghagyományt is megsérti azzal, hogy a javítóintézeteket összemossa a börtönökkel, holott a javítókban nem bűnözők, hanem traumatizált gyerekek élnek – mondta lapunknak Katonáné Pehr Erika, a Gyermekjogi Civil Koalíció vezetőségi tagja.
