A személyautók számára jelenleg 72,60 euróba kerül az éves matrica, a teherautóknak 13-27 centet kell kilométerenként fizetni.
Az Asfinag tavaly és az idén is a matrica díjának emelését szorgalmazta. A 9 milliárd euró adósságot felhalmozott vállalat azzal érvelt, hogy miközben a tarifák nem változtak, a cég az elmúlt két évben csaknem 100 kilométernyi új autópályát épített. A közlekedési miniszter azonban mindig elutasította az Asfinag kérését.
„Egyszázalékos DK-t próbál elhitetni az országgal ez a pénzéhes kamuizé” – reagált a Medián Molnár Csaba vádjaira
A DK alelnöke szerint a cég azért méri őket ennyivel a küszöb alá, mert nem kaptak megbízást a párttól. A Medián ügyvezetője úgy reagált: a DK kereste meg őket azzal, van-e olyan aspektus, amit megmérve jó eredmény jönne ki a DK-nak.
