Üzleti tippek

Saját házunkat is megtalálhatjuk a Google-térképen

admin
admin

2005. 06. 28. 12:30

A Google Maps az általános keresőképességek természetes kiterjesztése a földrajzi megjelenítés felé. Egy hónappal ezelőtt írtuk, hogy egyelőre csak az Egyesült Államok és Anglia területe szerepel az adatbázisban. Mostanra ez a helyzet gyökeresen megváltozott.

A Google bétafázisban lévő térkép-adatbázisa gyakorlatilag hihetetlen azok számára, akik megélték azt az időt, amikor még a térképeket is meghamisították állambiztonsági okokból. Az internetnek köszönhetően, szinte az egész világ láthatóvá vált, legalábbis műholdfelvételek segítségével. Az elmúlt hónapokban még csak az amerikai és brit városokat és tájakat nézegethettük, de mostanra felkerült a világ nagyobbik fele.

A részletes térképek ugyan még nem mindenhol elérhetőek, de a műholdképek alapján akár lakhelyünket is megtalálhatjuk az adatbázis megfelelő nagyítású szelvényén.

Az érdekes kísérlet természetesen üzleti alapokon működik, a cég azt tervezi, hogy a térkép segítségével akár a közeli pizzériát is megtalálhatjuk. Nyilván, a Google pénzért fogja árulni, hogy mit hoz fel a térkép egy adott körzetben az aktuális nagyítástól függően. (Éttermek, mozik, stb. címmel, telefonszámmal.)

Ha bízhatunk a tervezők stílusérzékében, akkor a reklámok nem lesznek olyan pimaszul tolakodók, mint a kerületi „kisokos” kiadványoké, ahol egyes cégtáblák egész körzeteket takarnak le, értéktelenné téve a térképet magát. A számítógép hatékonyságát mutatja, hogy ha már térkép, akkor útvonalat is tervez a megadott kezdő- és célállomás között. S persze mindezt ingyen, bárkinek, bármikor, bárhonnan. Már jelezték, hogy a rendszer fogadni fogja a felhasználó GPS-adatait, és megmutatja az illetőnek, hol van. Egyszerű, elegáns megoldás az utcanév és házszám nélküli Tokió számára.

Budapest műholdképeit nézegetve nem épp a legfrissebb műholdas fotókkal találkozhatunk, például még nem áll a helyén az újonnan felépült Budapest Sportaréna és Művészetek Palotája.

A Google Maps béta verziója továbbra sem került bele a kereső menübe, ellenben folyamatosan követhető a fejlődése a maps.google.com címen. A satellite ikonra kattintva feltárul a világ legeldugottabb szeglete is.

A térképes szolgáltatásokra a Microsoft is rástartolt: nemrég bejelentették, hogy még a nyáron nekik is megjelenik a Virtual Earth néven induló térinformatikai adatbázisuk.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.