A közlemény szerint a MEH úgy véli, hogy mind a befolyásszerzés jóváhagyása, vagyis új, tőkeerős stratégiai befektető megjelenése, mind a vevő, az E.ON Ruhrgas International által szabott feltételek javítják a földgázellátás biztonságát és a jelenleginél több választási lehetőséget biztosítanak a földgáz-versenypiac szereplői számára.
A Mol és az E.ON Ruhrgas International tavaly november elején hozta nyilvánosságra, hogy kötelező érvényű szerződéseket írtak alá a Mol gázüzletága egy részének eladásáról és a kapcsolódó opciókról.
Az E.ON a gázkereskedelemmel foglalkozó Mol Földgázellátó Rt. és a gáztárolással foglalkozó Mol Földgáztároló Rt. 75 százalék mínusz egy szavazatát valamint a Panrusgáz 50 százalékát veszi meg. A Mol teljes gázüzletágának piaci értéke mintegy 2,2 milliárdeuró. A tranzakció létrejöttéhez az EU Versenyhivatalának engedélye is szükséges.
Rendőrség: a moldáv embercsempészre megszólalásig hasonlító testvére okozta a vasárnapi budai balesetet
A Debreceni Törvényszék csütörtökön még azt közölte, hogy a börtönből kiengedett embercsempész okozta a balesetet.