Somogyi Ferenc, a felszámolást végző T-M Line Kft. ügyvezető igazgatója elmondta a Világgazdaságnak, hogy jövő csütörtökön újabb pályázat jelenik meg, várhatóan 15 napos beadási határidővel.
A módosított irányár 4 milliárd forint lesz, szemben az eddigi 8 milliárddal. A készleteket előreláthatólag 1-1,4 milliárdért hirdetik meg. Az ügyvezető igazgató szerint a 8 milliárdos korábbi árral alapvetően nyugat-európai tejüzemeket kívántak megcélozni, a 4 milliárdos összeg viszont már több hazai érdeklődőt is vonzhat. A módosított ár közelít a Parmalat valós piaci értékéhez, amelyet tejipari szakértők 3-4 milliárd forintra becsülnek.
A versenytárgyalás azért volt eredménytelen, mert az A-Tej Kft. nem adta meg a hitelezői választmány által megszabott minimumárat. A lap információi szerint a termelői konzorcium a cégért 2 milliárdot ajánlott. A gazdálkodók ismét pályázni akarnak az A-Tejjel vagy más formációban. Esélyeik azonban – állítják szakértők – csökkenhetnek az új érdeklődők várható belépése miatt.
Az évi 65 millió liter tejet feldolgozó Parmalat a múlt évet 1,2 milliárdos veszteséggel zárta. Az 5-6 százalékos piaci részesedésű cégnél az idei első fél év is veszteséges lesz, mivel átlagárai mintegy 20 százalékkal csökkentek az olcsó tejtermékimport árletörő hatása miatt.
Öt banknak is tartozik Kósa Lajos rokonának agrárcége, amelynek a vagyonából a kormány kártalanítaná a gazdákat
Mészáros Lőrinc bankja a legnagyobb hitelezője a megrogyott Bászna Gabona Zrt.-nek, amely a munkagépek nagy részét is lízingeli.
