A HAGE Hajdúsági Agráripari Rt. többségi tulajdonában lévő cég 979 fős dolgozói állományából 346 dolgozótó bocsát el ugyanis az utóbbi három évben csak veszteséget termelt a húskombinát, és ez a folyamat 2005 eddigi időszakában is folytatódott.
Martos Géza, a cég vezérigazgatója a Világgazdaságnak elmondta, hogy egy éve a marhavágást szüntették meg, most pedig az évi akár 600 ezer darabos sertésvágót- és -darabolót kellett leállítani, mert a húsipari árrés olyan szűk, hogy nem bírja el a sertésvágási és -darabolási költségeket – szögezte le.
A társaság 13-14 milliárd forintos éves árbevételével ma a negyedik-ötödik helyet foglalja el a hazai húsipari vállalkozások sorában a Csányi Sándor OTP-vezérhez köthető Délhús–Pick csoport, a Mónos Péter irányítása alá tartozó Carnex-érdekeltségek és a Román Gyula vezette R-KO-N-cégek mögött.
Elbocsátási hullám a Magyar Postánál, működő hivatalokból is elküldenek embereket
Százával zárnak be a kis posták, de a létszámcsökkentés a nagyokat is érinti.