A jelentés szerint mindezt annak ellenére sikerült elérnie a társaságnak, hogy a különböző jogcímeken biztosított költségvetési támogatások összege az utóbbi két évben az inflációt meghaladó mértékben emelkedett – írja a Világgazdaság. Az MTI az állami költségvetésből az előző évhez képest 546 millió forinttal több, 2,3 milliárdos támogatásban részesült 2004-ben. A társaság 92 millió forint mérleg szerinti veszteséggel zárta az évet, amely az előző évinél ugyan alacsonyabb, de a tervezett 51,2 milliós mínusznál nagyobb. Ráadásul az ÁSZ jelentése szerint mindez csak annak köszönhető, hogy a hírügynökség veszteségének csökkentése érdekében 2004-ben egy nagy értékű ingatlant értékesített, és jelentős, 134 fős létszámleépítést hajtott végre.
Vince Mátyás MTI-elnök nemrégiben tartott tájékoztatóján jelezte, hogy elsődleges célként a szemléletváltást tűzték ki a jövőre nézve, s ennek lényege a termékközpontúságról való átállás a piacközpontúságra. Az elnök által készített stratégiai tervvel kapcsolatban az ÁSZ ugyanakkor úgy fogalmaz, hogy a középtávra tervezett stratégia nem határozza meg azokat a konkrét célokat és eszközöket, amelyek a közszolgálati feladatok ellátásának érdekeit szolgálják. A stratégiai tervhez nem készült középtávú üzleti és informatikai fejlesztési terv sem.
Az ÁSZ kiemelte: a korábbi ellenőrzések után a jelenlegi vizsgálat megállapításai is igazolták a speciális tulajdonosi megoldás célszerűtlenségét. Az Országgyűlés, a tulajdonosi tanácsadó testület, a felügyelőbizottság és az MTI elnöke között megosztott irányítás és ellenőrzés törvényi szabályozása, a hatásköri szabályozás pontosítása 2004-ben is elmaradt.
Omertà és bántalmazás: kidőltek a legszebb sport szekrényéből az elrejtett csontvázak
A ritmikus gimnasztika történetében nem látott súlyosságú ítéletet hoztak tornászok bántalmazása miatt az azeri válogatott volt vezetőedzője, két stábtag, valamint az Azeri Tornaszövetség ellen. De világszerte vannak ügyek, itthon a Szabad Európa számolt be arról, hogy egy ismert edzővel kapcsolatban többen bejelentést tettek a nemzetközi etikai testületnél.