Megegyeztünk! Román Gyula, az Auchan Magyarország ellen összesen 145 millió forintos követelése miatt felszámolási kérelmet jegyző három cég – a szolnoki Szole-Meat Húsipari Kft., a Debreceni Hús Rt. és az Immobila Kft. – tulajdonosa így summázta, hogy a napokban lezárult a vitája a kereskedelmi lánc vezetőjével. Az Auchan tehát fizet. Ám ha a három Román-féle cég vissza is vonja a kérelmet, még akkor is több mint 600 millió forint a lánc lejárt tartozása a felszámolást kérő megmaradt hitelezőknél, beleértve a bábolnai és a banki követelést is.
Dacból adós
Meglepődve értesült a fejleményről egy további hitelező, Bilek István, a Niky Hungária Kft. ügyvezető igazgatója és fő tulajdonosa, akinek viszont nem tett egyezségi ajánlatot a kereskedelmi lánc. Meggyőződése, hogy az Auchan dacból nem fizet cégének, mert ő volt az, aki elindította a felszámolási kérelmek sorozatát. A „mindössze” 254 millió forintot követelő zöldség- és gyümölcsbeszállító társaságnak még 2002-ben leszállított tételekért is tartozik a lánc. A kft. 2004 nyarán esett végleg ki a „pikszisből”, amikor határozottabban követelte a tartozása kiegyenlítését.
Még csak „ki sem listázta” a lánc a Niky Hungáriát, csupán – először az állítólag elromlott hűtőberendezésre hivatkozva – varázsütésre nem rendelt többet attól a nagybeszállítójától, amely két és fél év alatt 4,7 milliárd forint értékű árut szállított a hipermarketjeibe. Bilek István számára csak akkor villant fel halvány remény a megegyezésre, amikor tavaly az Auchan illetékese azt ajánlotta: ha lemond valamennyi követeléséről, akár másnaptól újra szállíthat. Ezt azonban Bilek elfogadhatatlannak tartotta. Nem is váratott magára a „válasz”. Az Auchannál lebonyolított tavalyi 863 millió forintos forgalma után a Niky Hungária Kft.-től – a szerződésekben szereplő 8 százalékos visszatérítés, „bonusz” levonás helyett – mintegy 400 millió forintot (áfával együtt) követelt vissza az áruházlánc.
Más gyanús igénnyel is élt az Auchan a társasággal szemben. Az egyik egytonnás kisteherautóval érkezett eperszállítmányból például – a fuvarlevél tanúsága szerint – minőségi kifogással akkora árutömeg után vont le utólagosan pénzt, amennyit csak egy 3,5 tonnás kocsival lehetett volna leszállítani. A Niky Kft. tulajdonosai ilyen és hasonló, szerintük nyilvánvaló szabálytalanságok, csalás gyanúja miatt feljelentést tettek a rendőrségen az Auchan Magyarország illetékesei ellen.
Az ostor melyik vége?
A végén persze a termelőkön csattant az ostor. Mivel a zöldség-gyümölcs felvásárló nem jutott a pénzéhez, maga sem tudott fizetni egyebek között a dinnye- és burgonyatermelő Kardos Kft.-nek, így a bíróság tavaly nyáron elrendelte a Niky Hungária felszámolását. A Kardos Kft. azóta sem jutott hozzá az áruja utáni, mintegy 14 millió forintos követeléséhez. Annak ellenére sem, hogy az Auchan ugyanekkora tartozást elismert a Niky Hungária Kft.-nek, és vállalta, hogy Bilek István hozzájárulásával (még jóval a cég felszámolási eljárásának elrendelése előtt) közvetlenül átutalja a pénzt a Kardos Kft.-nek. Utóbbinak még közvetlen szállítási szerződést is ajánlott, ha ezzel „kikerüli” a Niky Hungáriát, mint felvásárlót, ám az egyéb feltételek miatt nem szerződött a partner.
Más szögből mutatták viszont be a magyar beszállítókat azon a konzultáción, amelyre Szanyi Tibor, a gazdasági tárca politikai államtitkára hívta a nagy, multinacionális és hazai kereskedelmi hálózatok vezetőit. A külföldi láncok illetékesei szerint lassan „elfogynak” a potenciális hazai beszállítók. Ahhoz ugyanis, hogy a hazai cégek ilyenné válhassanak, továbbképzésre lenne szükségük: javítani kell a tárgyalóképességükön, nincsenek tisztában az elvárásokkal, a beszállítási feltételekkel. Amint elhangzott, a láncok elfogadják a beszállítókat lehetetlen helyzetbe hozó beszerzési ár alatti értékesítés tilalmát, de csak kivételekkel – például boltnyitáskor, készlet-kiárusításkor élni kívánnak ezzel az eszközzel. A 30 napos fizetési határidő be nem tartásáról, az egyes láncok elleni felszámolási kérelmekről azonban nem volt szó a magyar áru versenyképességének javítására hivatott konzultációsorozat első részén.