Hans-Josef Bertold, a beruházó Creaton AG műszaki igazgatója elmondta: ideális, homogén minőségű és több, mint 100 évre elegendő agyagvagyonra telepítették első, mindössze 10 hónap alatt megvalósult külföldi beruházásukat.
A 4,5 milliárdos költség közel kétharmadát bankhitelből fedezték, a többi saját erő. A versenyképességi operatív program keretéből 150 millió forint uniós forrást és 20 milliós munkahelyteremtési támogatást biztosított a magyar állam a beruházáshoz.
A teljesen programvezérelt és környezetkímélő technológiájú lenti gyár napi 60 ezer, évente 21 millió darab hódfarkú cserepet állít elő, három műszakban és összesen 43 dolgozóval; egy éven belül szeretnénk megduplázni a Creaton AG eddigi 10 százalékos magyarországi piaci részesedését – mondta Alfons Hörmann, a Creaton igazgatótanácsának elnöke.
Közölte: az iparágban európai első, összesen 800 munkatársat foglalkoztató német nagyvállalat a világpiaci termelés 25 százalékát adja. Tavalyi árbevétele 133 millió, nyeresége 6,4 millió euró volt, ennek egynegyede exportból származott.
A sztárok menekülnek, a forgatások szünetelnek, a díjátadókat halasztják – a tűzvész Hollywoodot is megállította
Senki sem tud most a gálákra, a vörösszőnyegre és a filmgyártásra gondolni Los Angelesben, ahol hatalmas területen tombol a tűzvész, otthonok és emberéletek forognak kockán.