Neuzer András főtulajdonos a Világgazdaságnak elmondta, hogy már megtalálták az együttműködő partnereket, a beruházás konkrét időpontja a politikai helyzet miatt azonban még függőben van. A cég az üzemben évi húszezer kerékpárt gyártana. A beruházás az előzetes kalkulációk szerint 500 ezer dollárból megvalósítható.
Az 1,5 milliárdos árbevételű esztergomi cég tervez egy újabb gyártóüzemet székhelyén is. Elképzeléseik szerint egy hazai társasággal együttműködve négyezer négyzetméteres létesítményt építenének.
A Neuzer évente mintegy százezer kerékpárt készít, ennek közel 40 százalékát Nyugat-Európában értékesítik. Ezzel az Accell Hunland (150 ezer) és az Olimpia Kft. (40 ezer) mellett a legnagyobb exportőrnek számít.
A sztárok menekülnek, a forgatások szünetelnek, a díjátadókat halasztják – a tűzvész Hollywoodot is megállította
Senki sem tud most a gálákra, a vörösszőnyegre és a filmgyártásra gondolni Los Angelesben, ahol hatalmas területen tombol a tűzvész, otthonok és emberéletek forognak kockán.