Agresszív piacpolitikába kezdett az LG az idén a magyarországi mobilkészülék-piacon – írja a Világgazdaság. A dél-koreai társaság ezzel kapcsolatos tervei rendkívül ambiciózusak. Ken D. Seo, a hazai leányvállalat GSM/UMTS részlegének igazgatója ez év végére nem kisebb célt tűzött ki maga elé, mint hogy az LG az itteni készülékpiac harmadik-negyedik legnagyobb szereplője lesz. Az évi 2-2,5 millió darabos magyarországi mobilpiacon a dél-koreai társaság ma még a hatodik-hetedik szállító. Optimizmusát a részlegvezető a T-Mobile-nál az első negyedévben folyt kampány eredményére alapozza. Hasonló akciókra készül a Pannon GSM-mel és a Vodafone-nal is. A masszív megjelenésre az év második felében számít, akkor hat-hét új modellt tervez piacra dobni, beleértve a harmadik generációs termékeket is.
Nem így a háztartási készülékek piacán. Az anyacég hasonlóan nagyra törő tervei szerint az LG 2007-re a világ vezető fehérárugyártója akar lenni, ennek eléréséért több milliárd dollárt fektet új gyártóüzemek létesítésébe, főként a kelet-európai térségben. Ezen belül azonban Magyarországra vonatkozó konkrét tervekről egyelőre nincs szó – válaszolta a lap kérdésére Youn Hoi Kim, az LG Electronics Magyar Kft. ügyvezető igazgatója. Hazánk az LG számára továbbra is elsősorban fontos logisztikai bázis marad, az itteni leányvállalat 1997 óta egyben régióközpontként is működik, a térség dél-európai országait innen látják el a szükséges áruval.
A sztárok menekülnek, a forgatások szünetelnek, a díjátadókat halasztják – a tűzvész Hollywoodot is megállította
Senki sem tud most a gálákra, a vörösszőnyegre és a filmgyártásra gondolni Los Angelesben, ahol hatalmas területen tombol a tűzvész, otthonok és emberéletek forognak kockán.