Idén a holding három tagja, a Ganz Transelektro Energetikai és Környezetvédelmi Rt., a Ganz Transelektro Közlekedési Rt. és a Ganz Transelektro Villamossági Rt. is nyereséges lesz – tette hozzá Székely Péter a csoport elnöke. Mint mondta, szerény nyereségre számítanak, míg tavaly szerény veszteséggel zárták az évet. A Ganz Közlekedési Rt. a múlt évi 8 milliárd forinttal szemben az idén 10,2 milliárdos bevételt tervez – közölte Dunai Zoltán vezérigazgató. Ebben nincs benne az a 2-5 milliárd, ami már idén többletként jelentkezik, ha a MÁV a Stadler-Transelektro kettőssel köti meg a szerződést elővárosi motorvonatok szállítására. A holding közlekedési és villamossági cége 40 milliárd forinttal részesedne a 130 milliárdos üzletből.
A sztárok menekülnek, a forgatások szünetelnek, a díjátadókat halasztják – a tűzvész Hollywoodot is megállította
Senki sem tud most a gálákra, a vörösszőnyegre és a filmgyártásra gondolni Los Angelesben, ahol hatalmas területen tombol a tűzvész, otthonok és emberéletek forognak kockán.