Az üzemi eredmény egyszeri tételek nélkül 657 millió euróra gyarapodott a tavalyi 198 millióhoz képest, a forgalom 16 százalékkal 7 milliárd euróra nőtt 6 milliárdról. Az új megrendelések főleg az Airbus és az űripari részleg miatt az első negyedévben 9 milliárd eurót tettek ki, az egy évvel korábbi 3,4 milliárd euró helyett.
A cégnél megerősítették, hogy egész évre több mint 2,6 milliárd eurós üzemi eredményt várnak 33 milliárd eurós forgalomból, és 350-360 új Airbus repülőgépet adnak át.
A francia-német-spanyol konzorciumból 2000-ben részvénytársasággá alakított EADS tavaly ötödik éve teljesített jobban a tulajdon előrejelzéseinél. Az idén 33 milliárd euró körüli bevételt és 2,6 milliárdos üzemi eredményt várnak a vállalatnál. 2003-ban az Airbus 305 gépet szállított megrendelőinek, első ízben többet – 24-gyel -, mint fő versenytársa, az amerikai Boeing. Sokat remélnek az Airbus új óriásgépétől, a Boeing-féle Jumbónak közvetlen versenyt támasztó Airbus A380-astól, amely április 27-én megtette első próbaútját.
Szégyen a Rogánra kivetett szankció az amerikai nagykövet állítólagos utóda szerint
A David Pressman utódaként emlegetett Bryan E. Leib az Alapjogokért Központ vezető kutatójaként is feltűnt nemrég.