Az agrár- és vidékfejlesztés támogatására ebben az évben 328,3 milliárd forint jut, ami elegendő a tárca finanszírozási feladatainak ellátásához – mondta Németh Imre földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.
A miniszter jelezte: a közeljövőben a tárcához látogat Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, aki tájékozódik az ágazat aktuális teendőiről. A látogatás konkrét időpontjáról azonban még nem született döntés.
A miniszter közölte: a miniszterelnökkel elsősorban a stratégiai feladatokról kíván egyeztetni. Ezek közül egyebek mellett kiemelte a tagállami működés erősítésére irányuló törekvést, az EU döntéshozatali folyamatában a magyar érdekek lehető legkedvezőbb érvényesítését, az ágazat versenyképességének javítását, a szerkezetváltás felgyorsítását, továbbá a vidékfejlesztési folyamat széles körűvé tételét.
„Az emberek csak akkor hinnék el, hogy igazi merénylet történt, ha valaki tényleg meg is halna” – kétharmadlázban égő tömeg fogadta Magyar Pétert Győrben
A Tisza rendezvényén arról kérdeztük az embereket: szoros eredményre vagy nagy különbségre számítanak-e a két nagy politikai tábor versenyében, tartanak-e csalástól, illetve a vesztes fél elfogadja-e majd a számára kedvezőtlen eredményt.
