A korábbi megszorító intézkedések hatását ellensúlyozandó az idén néhány vállalkozóbarát elemet is beépítettek a lakásprogramba. A rendelet szerint a beruházók szociális bérletre ajánlhatják eladatlan ingatlanjaikat – olvasható a Népszabadságban.
A kormányfő szerdán írja alá a lakásrendeletet, amelynek lakbér-támogatási rendszere lehetőséget nyújt a becslések zserint akár 30-50 százalékosra tehető tavaly épített és eladatlan új lakások értékesítésére.
A beruházók az önkormányzatoknak szociális bérletre felajánlott ingatlanjaikat három év után ismét az új lakásokra vonatkozó kedvezményekkel értékesíthetik majd. Ráadásul az amortizációval csökkentett bérleti díj felét leírhatják az adóalapjukból.
A bérlakásállomány növelését szolgálná az Országos Lakás- és Építésügyi Hivatal másik terve, a panellakások egy részének visszavásárlása is.
„Az emberek csak akkor hinnék el, hogy igazi merénylet történt, ha valaki tényleg meg is halna” – kétharmadlázban égő tömeg fogadta Magyar Pétert Győrben
A Tisza rendezvényén arról kérdeztük az embereket: szoros eredményre vagy nagy különbségre számítanak-e a két nagy politikai tábor versenyében, tartanak-e csalástól, illetve a vesztes fél elfogadja-e majd a számára kedvezőtlen eredményt.
