Az augusztusi áremelések nyomán végképp veszni látszik a jegybank 4,6 százalékos idei inflációs tervének megvalósulása. Elemzők a hat százalékos fogyasztóiár-emelkedést sem tartják elképzelhetetlennek. Leginkább az energiaárak emelkedése gyorsítja a pénzromlást.
Míg a Reuters múlt heti elemzői konszenzusa még 4,3 százalékos inflációval számolt 2004. december végére, a legújabb elemzői nyilatkozatok már a hatszázalékos ütemet sem tartják kizártnak. Az augusztusi kilenc százalékos villamosenergia-drágulás és közel tízszázalékos postai áremelés közvetlen és közvetett hatása nyomán minden korábbinál messzebbnek tűnik a jegybanki tervek megvalósulása.
Az energiaárak emelése gyorsítja a pénzromlást
A legutóbb májusban publikált inflációs jelentésben az MNB 4,6 százalékos idei és 3,9 százalékos jövő évi inflációval számol. Elemzők szerint következő ülése után már a monetáris tanács is utalhat változtatásra, elébe menve az augusztus végi inflációs jelentésnek.
A postai áremelések másfél bázisponttal, míg az energia drágulása 28 bázisponttal dobhatja meg az inflációt – derül ki Barcza György, az ING Bank elemzőjének számításaiból. Így összességében 0,3 százalékra tehető a héten bejelentett augusztus elsejei áremelések hatása a fogyasztói árakra.
Az elemző szerint a júliusi év/év infláció öt százalékra nőhet éves szinten az egy hónappal korábbi 4,3 százalékról (a hivatalos adatokat augusztus 12-én teszi közzé a statisztikai hivatal). A hatósági árakon túl inflációnövelő hatásúak a üzemanyagár-emelések, amelyek egy hónap alatt két és fél százalékkal drágítottak a termékcsoportnál.
Hosszabb távon még rosszabb lesz
Év végére az elemző 5,1 százalékos inflációt vár. Barcza szerint hosszú távon még kedvezőtlenebb folyamatoknak lehetünk tanúi: az áfaemelés hatása 2004 januárjában 1 százalékkal emelheti meg az árszínvonalat. További bizonytalanságot okoz a forint árfolyama, így mindent egybevetve a jövő év első negyedében az éves infláció könnyen elérheti a 6 százalékot.
Az előrejelzésekben szereplő 4,9 százalékos augusztusi inflációt húsz-harminc bázisponttal növelhetik a frissen bejelentett áremelések – állítja Vojnits Tamás, az OTP Bank elemzője. A 2002 decembere és 2003 decembere közötti fogyasztóiár-emelkedésre vonatkozó előrejelzés 5,3 százalékról könnyen öt és fél százalékra nőhet, amelyben fontos szerepet játszhatnak a termelői árak emelkedésével járó élelmiszer-piaci folyamatok. Vojnits 2004-re éves szinten 5,5-6 százalékos inflációt is elképzelhetőnek tart a forint árfolyamától függően.
Az adóemelés is növeli az inflációt
Török Zoltán, a Raiffeisen Értékpapír Rt. elemzője is úgy látja, egyre valószínűtlenebb, hogy megvalósul a jegybank idei inflációs terve. Augusztusban az áremelések nyomán 4,8 százalékra szökhet fel éves szinten az áremelkedés üteme, miközben a havi infláció az áremeléseket ellensúlyozó szezonális hatás miatt elenyésző lehet.
Az elemző szerint a postai áremelések hatása nem jelentős, viszont az energia és később az adóemelések hatása alapjaiban rengetheti meg a hivatalos inflációs terveket. Év végére így az 5,2 százalékos szint környékére, jövő év decemberére pedig az öt, öt és fél százalékos sávba várható az infláció – vélte Török.
Brüsszelben bekészítették a fegyvert Orbán leszerelésére
Bár az összes európai politikus érti, hogy mit csinál Orbán, az nem tiszta nekik, hogy mit is akar elérni. Ötletek persze vannak, sőt ki is került egy fegyver az asztalra, amellyel leszerelhetik a magyar kormányfő fenyegetését.
