Üzleti tippek

Új vállalkozásfejlesztési hitelek az Európa-tervben

Négylépcsősre bővült az Európa-terv kis-és középvállalkozásokat támogató hitelkonstrukciója, a Magyar Fejlesztési Bank pedig ugyanennek a célcsoportnak negyvenmilliárd forintos fejlesztési programot indít július 15-től. A hazai cégek az idén összesen 100-120 milliárd forintnyi államilag támogatott kölcsönhöz juthatnak hozzá.

Az Európa-terv kiegészítéseként számos újdonsággal, a Midi-hitel bevezetésével, a mikró hitelezés feltételeinek megváltoztatásával, valamint az Európa Technológiai Felzárkóztatási Beruházási Programhoz kötődő árfolyam-garancia bevezetésével szeretné a kormány ösztönözni a kis- és középvállalkozások tőkéhez jutását – számolt be hétfőn Csillag István gazdasági miniszter a múlt héten bejelentett Négylépcsős Hitelprogram részleteiről.

Lépcsők egytől négyig

Az első lépcső a megváltozott feltételek mellett működő mikróhitelprogram, a hatmilliárd forintos és önfenntartó keretből legfeljebb hárommillió forint vehető fel három-öt évre. Ehhez a forráshoz azok a cégek juthatnak hozzá a Helyi Vállalkozói Központokon keresztül, amelyek bankoktól még nem tudnának kölcsönt szerezni.

A második lépcső a Széchenyi-kártya, amelynek segítségével a kis- és középvállalkozások ötmillió forintig támogatott forgóeszközhitelt kaphatnak. (A plafon összege júliusban változott, korábban egymillió forint volt a legnagyobb felvehető összeg.) Mostanig mintegy négyezren váltották ki a kártyát.

A harmadik elemet, a Midi Hitelprogramot most vezetik be. A támogatott kamatú, államilag garantált, legfeljebb tízmilliós kölcsönöket várhatóan ősztől lehet majd igényelni.

A negyedik lépcső az Európa Terv Hitelprogramja, amelyből a most meghirdetett árfolyamgarancia következtében legfeljebb 6,5 százalékos kamat mellett kínálnak ötszázmillió forintig kedvezményes hitelt a középvállalkozásoknak.

Százmilliárdokat különítettek el a kis- és középvállalkozásoknak

Jelenleg mintegy ötszázmilliárd forint államilag támogatott forrás áll a kis- és középvállalkozások rendelkezésére – mondta Csillag István. Ebből 80-85 milliárd forint az adókedvezmény, a fennmaradó részt pályázatok útján elnyerhető források, hitelek, illetve tőketámogatások teszik ki.
Csillag István a Magyarország.hu kérdésre közölte, a kis- és középvállalkozások az idén összesen 100-120 milliárd forint kedvezményes hitelhez juthatnak hozzá.

Az MFB részesedést vásárol a tőkehiányos cégekben

Július közepétől negyvenmilliárd forintos fejlesztési tőkeprogramot indít a Magyar Fejlesztési Bank (MFB). Az állami pénzintézet ennek során legfeljebb öt évre, tőkeemeléssel részesedést szerez kis-és középvállalkozásokban. A konstrukció a versenyképesség és a hitelképesség javítására alkalmas – jelentette be Czirják Sándor vezérigazgató.

A bank legalább két éve sikeresen működő társaságoknak ajánl majd partnerséget. Az MFB tulajdoni hányada nem haladhatja meg a 49 százalékot, így sehol nem szerez irányítási jogot. A pénzintézet a befektetés időtartamára az inflációt két-hat százalékkal meghaladó hozamot vár majd el a vállalkozásoktól.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik