Pénzügy

Fontos levelet kapnak a nyugdíjasok

A nyugdíjasok egy része már szerdán megkapta idei nyugdíjának, ellátásának összegéről az értesítést a Magyar Államkincstár Nyugdíjfolyósító Igazgatóságától, de mini közvéleménykutatásunk szerint akad, aki még nem. A napokban várhatóan minden nyugdíjashoz, ellátotthoz megérkezik a levél, ahogy máskor is. Egyedül a rehabilitációs ellátásban részesülőknek kell kicsit többet várniuk, nekik január 31-ig küldik ki az értesítéseket.

Az idei évre 3 százalékos inflációt állítottak be a költségvetésben, vagyis ennyi lesz a nyugdíjemelés. Plusz hozzájön még a tavalyi év végi 0,8 százalékos korrekció, amit szintén érvényesíteni kell az idei ellátásoknál. Azaz összesen 3,8 százalékkal érkezik több pénz.

Ami kicsivel magasabb, mint amennyit a várható infláció indokolna:

Nagyobbat emelnek a nyugdíjon, mint ami törvény szerint járna
Átlagosan ezer forinttal maradhat több a nyugdíjasoknál az infláció alapján indokoltnál.

Megnéztünk két értesítő levelet, és ezeken valóban szépen fel is tüntette a nyugdíjfolyósító külön-külön és összesen is, hogy mennyi jár. Íme:

Ha valaki utánaszámol, arra jut, hogy még némi ráhagyás is van a 3,8 százalékhoz képest.

Írtunk arról, hogy az emelés után vannak, akiknek 70 ezer forinttal is nőhet a nyugdíja, igaz, ehhez milliós ellátás kell:

Van, akinek 70 ezer forinttal is nőhet a nyugdíja idén
De csak akkor, ha a milliósak klubjába tartozik. Átlagos nyugdíjra átlagos a januári plusz is. Mutatjuk, kinek mennyi jár.

A nyugdíjasok egyébként már biztosan nagyon várják a januári pénzt, hiszen ahogy mindig, tavaly decemberben is már elsején megkapták juttatásukat, akiknek utalták. Akiknek pedig a postai kézbesítők szokták kivinni, azok is a szokásosnál jóval hamarabb juthattak hozzá. És december eleje, közepe, már jó régen volt. Igaz, novemberben volt nyugdíjprémium, korrekció, és Erzsébet-utalvány is érkezett, de mint írtunk róla, nem okozott gondot az elköltés:

„Szórják a pénzt nekünk, hülye nyugdíjasoknak. De én még elbírnék egy kis győzködést”
Nyugdíjasokat kérdeztünk arról, mire költötték a kormány év végi ajándékait, és mi a véleményük azokról.

Akiknek utalva jön a pénzük, azok a korábbi rend szerint január 12-én számíthatnak rá, akiknek pedig a postás hozza a szokásos menetrend szerint. Ők a januári nyugdíjjal együtt megkapják az idei évi kézbesítési menetrendet is, amiben benne vannak a további időpontok.

Kiemelt képünk illusztráció, MTI/Mohai Balázs

Ajánlott videó

Olvasói sztorik