Pénzügy

Új időskori támogatást vezethetnek be jövőre

A héten kezdi tárgyalni a parlament azt a törvénycsomagot, amely számos ponton érinti a családok életét. Új időskori szociális támogatást vezethetnek be 2018-ban, jogszabályokban lefektetnék, hogy kormányrendelet alapján adhatóak egyszeri juttatások, és kiterjesztenék az anyasági juttatás körét – írta az Azénpénzem.hu.

  • Az új időskori juttatás, mint már írtuk, azt jelentheti, hogy az a nyugdíjas, aki legalább 20 évig ápolta beteg gyermekét, az havi 50 ezer forint pluszt kapna:

http://24.hu/fn/gazdasag/2017/11/08/aki-sokaig-apolta-otthon-beteg-serult-gyermeket-havi-50-ezer-forintot-kap-a-nyugdija-melle/

Ha a szülő az időtartam egy részében nem ápolási díjban, hanem a tartósan beteg vagy fogyatékos gyermekre tekintettel folyósított családtámogatási ellátásban (gyesben) részesült, a gyes idejét – legfeljebb 10 éves időtartamban – hozzá lehetne számítani a 20 éves gondozási időszakhoz. A tartós ápolást végzők időskori támogatása nem minősülne nyugellátásnak, így az éves emelési előírások sem vonatkoznának rá. Ez a támogatás viszont az ápolási díjjal párhuzamosan is folyósítható lenne (akik egyéb rendszeres pénzellátást kapnak, azok kizártak belőle).

  • Az egyszeri juttatás kormánydöntésre azt jelentené, hogy a jogszabály mintegy szentesítené, hogy a kormány akár külön rendeletben a Nyugdíjbiztosítási vagy az Egészségbiztosítási Alapból bármikor adjon.
  • A gyermekét saját háztartásban nevelő vér szerinti apa jogosulttá válhat csecsemőgondozási díjra akkortól, amikortól a gyermeket szülő nő szülői felügyeleti joga megszűnt.
  • Jövőre az anyasági támogatás kiterjed a magyar igazolvánnyal rendelkezőkre és azokra is, akiknek gyermeke külföldön születik (mert például a szülők tartósan kint dolgoznak), feltéve, hogy a gyereket itthon anyakönyvezték.
  • Az önkormányzati bölcsődékbe, ha arra a kapacitásuk lehetőséget biztosít, akár minden negyedik gyerek az ellátási területükön kívülről kerülhet be (ez jelenleg 15 százalékban korlátozott). Az új jogszabály megkülönbözteti a minibölcsiket, ahol már 50 százalék lehet a kívülről érkező picik aránya.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik