Pénzügy

Minden negyedik magyart fenyegeti az elszegényedés

Az Európai Unió lakosságának 23,4 százalékát, 117,5 millió embert fenyegetett tavaly a szegénység vagy a társadalomból való kirekesztettség az uniós statisztikai hivatal (Eurostat) által hétfőn kiadott jelentés szerint - írja az MTI.

Az elszegényedés által fenyegetettek aránya tavaly kissé csökkent a 2015-ös 23,7 százalékhoz és a 2014-es 24,4 százalékhoz képest, azonban egy ezrelékponttal még így is fölötte van a pénzügyi válság kirobbanása előtti, 2009-es számoknak. A Europe 2020 stratégia egyik célja, hogy tartósan csökkenteni lehessen ezt az arányt.

Az Eurostat módszertana szerint azokat fenyegeti a szegénység, akiknek

  • havi jövedelme nem éri el az adott ország medián jövedelmének 60 százalékát,
  • komoly gondot okoz a megfelelő életkörülmények biztosítása (például a közüzemi számlák befizetése, bizonyos tartós fogyasztási cikkek megvásárlása)
  • vagy tartósan problémájuk van a munkakereséssel.

Tavaly a lakosság több mint egyharmadát három uniós tagállamban – Bulgáriában (40,4 százalék), Romániában (38,8) és Görögországban (35,6) fenyegette a szegénység vagy a kirekesztettség. A skála másik végén Csehország (13,3), Finnország (16,6), Dánia (16,7) és Hollandia (16,8) található.

A 2008-as adatokhoz képest tíz tagállamban romlott a helyzet, a leginkább Görögországban (+7,5 százalékpont), Spanyolországban és Cipruson (+4,4), valamint Spanyolországban (+4,1). Ez idő alatt a legnagyobb javulást Lengyelország tudta felmutatni, ahol 8,6 százalékponttal, 30,5 százalékról 21,9 százalékra csökkent a fenyegetettek aránya. Lengyelországot Lettország (-5,7) és Románia (-5,4) követte.

Magyarországon 26,3 százalékra csökkent ez az arány a 2013-as 33,5, illetve a 2008-as 28,2 százalékról.

Tavaly a teljes EU-ban a lakosok 17,2 százalékát fenyegette a jövedelmi elszegényedés, 7,5 százaléknál volt gond a megélhetés körülményeivel és 10,4 százalék nem tudott tartósan elhelyezkedni a munkaerőpiacon. Magyarországon ezek a mutatók 14,5 százalékon, 16,2 százalékon és 8,2 százalékon álltak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik