40 milliárdot költünk a valódi vitaminokra

Még ennél is nagyobb lehet a világhálón értékesített, bizonytalan eredetű áruk forgalma.

 

Évi 40 milliárd forintot költenek vitaminokra a magyar vásárlók a legálisan működő kereskedők és gyógyszertárak adatai szerint. A Magyar Idők szerint ebben nincsenek benne az interneten kapható, sokszor bizonytalan eredetű, hatású áruk. Azok forgalma elérheti, de meg is haladhatja a legális értékesítés összegét.

A Magyarországi Étrendkiegészítő-gyártók és -forgalmazók Egyesületének (Mékisz) elnöke a lapnak elmondta: a gyógyszertárak adatai szerint évente tíz százalékkal nő a piac, ami jellemzően nem az árak emelkedésének, hanem a fogyasztás tényleges bővülésének tudható be. A legtöbben multivitaminokat, C-vitamin-készítményeket, magnézium- és kalciumtartalmú szereket, illetve ízületi porcregeneráló termékeket vásárolnak.

Az átlagvásárló negyven-ötven év közötti, középosztálybeli nő, aki a szüleinek, a gyerekeinek és a férjének is vásárol étrend-kiegészítőket, a vásárlók köre folyamatosan bővül. Bérci István szerint a gyógyszertárban kapható áruk minden esetben biztonságosak és a minőségük is jó. A világhálón kapható áruk esetében korántsem ilyen pozitív a kép. (mti)

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Police officers tear the shirt of a protester during a clash inside a shopping arcade in Sha Tin of Hong Kong after a rally against a controversial extradition law proposal in Sha Tin district of Hong Kong on July 14, 2019. - Riot police and protesters fought running battles in a Hong Kong shopping mall on July 14 night as unrest caused by a widely loathed plan to allow extraditions to mainland China showed no sign of abating. (Photo by Philip FONG / AFP)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.