Pénzügy

Senki nem vár csodát a magyar gazdaságtól

Tóth Richi
Tóth Richi

Na, ugye. 2016. 11. 28. 07:39

Az idei harmadik negyedévi 2 százalékos növekedés alátámasztotta a GKI egész évre várt 2 százalékos éves növekedési prognózisát, az EU-támogatások újraindulásának köszönhetően az idei jelentős beruházás-visszaesést jövőre érdemi növekedés váltja fel, miközben az idén nagyon gyorsan bővülő fogyasztás lendülete megmarad, derül ki a GKI Gazdaságkutató Zrt. legfrissebb előrejelzéséből.

Az elmúlt hetekben

az IMF 2 százalékra, az EU 2,1 százalékra csökkentette magyarországi előrejelzését, amely lényegesen elmarad a régiótól várt fejlődéstől.

A GKI 2017-ben 2,7 százalékos GDP-bővülésre számít, szinte megegyezően az IMF és az EU prognózisával. A belső és külső egyensúly kedvező, jövőre azonban a választási költekezés beindulása miatt kezelhető mértékű romlás várható. Élénkülni kezdett az infláció is.

A harmadik negyedévi magyar növekedés – az EU módszertana szerint 1,4 százalék – nem csak a regionális versenytársak többségétől maradt el – a lengyel dinamika 2,1, a szlovák 3,2, a román 4,6 százalék volt – de az EU átlagát (1,8 százalék) sem érte el. A magyar gazdaság a negyedik negyedévben aligha lesz képes érdemi gyorsulásra, mivel a tavalyi utolsó negyedév kifejezetten erős volt, és a gazdasági várakozások lényegében stagnálnak.

A populisták miatt

A GKI szerint a jövő évi kockázatokat növeli, hogy a populista, a globalizációt fékezni kívánó politikai erők nemzetközi előretörése lassíthatja a világkereskedelem bővülését, ami kedvezőtlen az exportorientált magyar gazdaság számára. Emellett a világgazdaság eddigi “kegyelmi állapota” – rendkívül alacsonyak a kamatok és az energiaárak, – ha nem is ér véget, de a javulás nem folytatódik. Ugyanakkor Magyarországon az EU-támogatások újbóli bővülése hatására a beruházások emelkedni fognak, amit fokoz a lakásépítés élénkülése.

A bruttó bérek emelkedése a munkaerőhiány és a minimálbér 15 százalékos emelése következtében minden bizonnyal gyorsul, ami – az infláció 0,5 százalékról 1,5 százalékra gyorsulását is figyelembe véve – valószínűvé teszi az idei 7 százalék körüli reálkereset-növekedés és 4-5 százalékos fogyasztásbővülés megismétlődését. Kétséges, hogy a valóban minimálbéren foglalkoztató cégek egy része képes lesz-e a bérköltségek emelkedését elviselni, ami “szürkülést” okozhat.

Minél nagyobb a béremelés, rövid távon annál nagyobbak lesznek a versenyképességi gondok.

Az ipari termelés jövő évi szerény gyorsulása a kivitelben is tükröződni fog, az import bővülése azonban a belföldi felhasználás felpörgése – a beruházási visszaesés bővülésre váltása – miatt ennél lényegesen gyorsabb lesz. Ráadásul várhatóan a cserearány-javulás is véget ér. Mindez csökkenti az egyébként nagyon magas aktívumot. Ugyanakkor a kiesést a beérkező EU-transzferek több mint ellensúlyozzák, így a folyó fizetési és tőkemérleg többlete jövőre ismét emelkedik.

Jön a költekezés

Az államháztartás egyenlege október végén példátlan módon csaknem 60 milliárd forint többletet mutatott. Ebben a beruházási kiadások és a kamatköltségek csökkenése, a növekedési adóhitel következtében megugró társaságiadó-bevételek (főleg GE), az EU tavalyról áthúzódó átutalásai, a földértékesítés bevételei, továbbá a jövedelmekhez kötődő bevételek növekedése játszotta a fő szerepet.

Az év hátralevő részében és főleg jövőre azonban az állami költekezés erősödése várható. Az államháztartás hiánya 2017-ben is 3 százalék alatt marad, miközben az államadósság közel évi 1 százalékpontos csökkenése megfelel az EU igényeinek.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Reka Bucsi speaks to the audience after being awarded the Audi Short Film Award during the awards ceremony of the 68th edition of the Berlinale film festival on February 24, 2018 in Berlin. / AFP PHOTO / Tobias SCHWARZ
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.